Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Novák Katalin: Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét

2018. január 16. 16:50

Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

2018. január 16. 16:50

Novák Katalin közölte, a havi ötezer forintos, két évig járó kedvezményt akkor lehet igénybe venni, ha legalább az egyik fél az első házasságát köti, az igénylésnek azonban nincs felső korhatára. A friss házasok 2015 óta élhetnek a lehetőséggel, amelynek köszönhetően két év alatt 120 ezer forintot tudnak megspórolni – tette hozzá.    

Novák Katalin kiemelte, Magyarországon ismét népszerűvé vált a házasságkötés, évente már meghaladja az 50 ezret a frigyek száma, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. A házasságkötések számának emelkedésével egyre többen igénylik az első házasok adókedvezményét is – fűzte hozzá. Ez azt is bizonyítja, hogy Magyarországon egyre stabilabbak a családi értékek, a magyarok egyre inkább érzik, hogy családban élni jó és Magyarország egy családbarát ország – fogalmazott az államtitkár.

(MTI)

 

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!