Megkezdődött a házasság hete

2018. február 12. 08:47

Országszerte számos rendezvényt tartanak a Házasság hete programsorozat keretében.

2018. február 12. 08:47

2017 Febuár 11-én vasárnap megkezdődött a házasság hete. Országszerte és a határon túl több mint háromszáz programmal irányítják rá a figyelmet a házasság, a család fontosságára.

A rendezvénysorozatot megnyitó istentiszteletet ma délelőtt tartják Veszprémben, a Kálvin János parki református templomban. Igét hirdet: Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke.

A központi programok sorában hétfőn a budapesti Aranytíz Kultúrházban házassági kvízjátékot rendeznek, kedden az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karán tartanak beszélgető estet.

Szerdán a Deák téri evangélikus templomban áldással egybekötött zenés istentisztelet lesz a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Laudate kórusának közreműködésével, csütörtökön pedig a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartanak konferenciát Család és karrier? címmel.

Pénteken Süveges Gergő, a Kossuth rádió szerkesztő-műsorvezetője vezetésével filmvetítéssel egybekötött beszélgetés lesz a házasság hete idei arcaival, Zámbori Soma színművésszel és feleségével, Fazekas Rita mediátorral.

A programsorozatot lezáró szentmisét a Budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban Bíró László tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családbizottságának elnöke mutatja be.

A több mint húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek.

A központi programok fővédnöke Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége.

(MTI)

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2019. február 14. 09:09
Nyilván nagyobb a tapasztalata, mint neked az arca pedig kisebb, mint neked. Mert ő nem házasságban született és nőtt fel? A szülői házból vesszük a mintát, és később saját tapasztalatunkból. Gondolod, hogy gyónáskor, vagy lelki beszélgetéseknél, nem mondják el neki, hogy mi a problémájuk a társukkal, saját magukkal, a családjukkal?
Sulammit
2019. február 14. 09:08
Mikor írta, vagy mondta, vagyis mikor "büszkült,"hogy "ő olyat sosenem"?
Sulammit
2019. február 14. 09:08
Te csak a házasságodban tanultad meg, hogy azt mondjad, hogy köszönöm, bocsánat, szabad? Amikor a szüleiddel éltél, vagy amikor még menyasszonyod volt, nem ismerted ezeket a szavakat?
Sulammit
2019. február 14. 09:08
Ja, hogy megint hülyeséget írtál, papuskám! És még te tartod magad okosnak, amikor érvek helyett, csak személyeskedésre futja?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!