Konkrét eredményekben mérhető a kormány családpolitikájának sikere

2018. március 26. 07:51

Javulnak a demográfiai tendenciák. Több gyerek születik, és nő a házasodási kedv.

2018. március 26. 07:51

Az elmúlt nyolc évben a kormány megduplázta a családpolitikára fordított támogatást – írja a Magyar Idők. Nőtt a családalapítási kedv és ezzel együtt kevesebb lett a válások és az abortuszok száma.

A Magyar Idők cikkéből kiderül, hogy hazánkban a családtámogatásra fordított támogatás folyamatosan nő, évente kétezer milliárd forint jut erre a célra, ami GDP-arányosan 4,9 százalék, a fejlett országok 2,55 százalékos átlagának majdnem a duplája.

2010 szeptemberétől a gyermek 3. életévének betöltéséig jár a gyes, így átlagosan nettó 308 ezer forintot adtak vissza az érintett közel hetvenezer családnak. A 2014. január 1-jétől bevezetett gyed extra valamelyik kedvezményében 2016-ban összesen 69 ezer szülő részesült.

A 2013. december 1-jétől bevezették a babakötvényt, amelynek lényege, hogy az újszülött részére a Magyar Államkincstárnál megnyitott Start-értékpapírszámlán felhalmozott összegeket 19 éves futamidejű állampapírba fektetik. Ma már 93 ezer gyermek élhetett ezzel a lehetőséggel.

Magyarországon a házasságkötések száma évente megha­ladja az ötvenezret, ami 1996 óta nem volt ilyen magas. A népességfogyás üteme mérséklődött. A Magyar Idők cikke ismerteti, hogy a teljes termékenységi arányszám a 2011-es 1,23-os mélypont után 2017-re 1,5-re nőtt, ami több mint húszszázalékos emelkedést jelent. Kevesebben válnak el, és tavaly közel 30 százalékkal kevesebb abortusz volt, mint korábban.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
teljesenertelmetlen
2019. január 24. 19:29
Ez csak a véletlen műve. Csakis Brüsszelnek köszönhetjük. Nem is nő. Tiltakozom a család kirekesztő definíciója ellen!
Balogh Norbert
2018. március 28. 22:48
Te nem jártál még Svédországban, ott tényleg háromszor drágább a gáz és tényleg minden második nőt megerőszakolta már legalább egy migráns. Tényeken, nem kéne vitatkozni:DDDD
Apáczai
2018. március 28. 13:20
Még egy ilyen hír, és a maffiabaloldal feljelenki a magyar kormányt Brüsszelben. Gyarapszik a nemzet, boldogulnak a családok, javulnak a demográfiai adataink. Hát nem borzasztó?
ThunderDan
2018. március 27. 16:37
Á, nem érdekes, bagatell! ZORBÁNDIKTATÚRAKÓSATIBORCZDIKTATÚRA...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!