Szeretnék majd gyereket, és MAGYAR hazámban fogom megszülni

2018. április 12. 13:52

Sajnálom azokat a tizen-huszonéveseket, akik az ország elhagyását látják opciónak ahelyett, hogy itthon, kemény munkával jövőt teremtsenek maguknak.

2018. április 12. 13:52
Ambrus Petra
Facebook

„Szeretnék majd gyereket, és MAGYAR hazámban fogom megszülni. Számomra megnyugtató, hogy a CSOK-nak is köszönhetően ilyen mértékű támogatást kapok majd a családalapításra a magyar államtól. Megnyugtat, hogy egy békés, európai, keresztény országban fogom őket felnevelni, amit az otthonomnak hívhatok.

Sokáig nem mertem felvállalni a politikai nézeteimet. Ennek több oka is volt, az egyik az, hogy a korosztályomban sajnos ma menő ellenzékinek és lázadónak lenni. A másik pedig, tapasztalataim alapján akárhogy, akármilyen formában fejeztem ki a véleményem, mindig megkaptam a gyűlölködő, ostobázó, kiröhögő üzeneteket.

22 éves vagyok és már máshogy látom.

Vasárnap az emberek véleményt mondtak. Az én korosztályom is. Titokban, nem kikürtölve ország világ elé a véleményét, egymagában a szavazófülkében. Elmondhatatlanul büszke vagyok rátok, hogy nem engedtetek a nyomásnak. Megértem, ha nem akartok fröcsögő, demagóg, erőszakos nyomásgyakorlást. De ne szégyelljétek. Ne szégyelljétek ha máshogy gondolkodtok, mert vasárnap TI voltatok a csendes többség.

Mélységesen sajnálom azokat a tizen-huszonéveseket, akik az ország elhagyását látják opciónak ahelyett, hogy itthon maradva, kemény munkával és elszántsággal jövőt teremtsenek maguknak. Mert NEM IGAZ, hogy nem lehet. Tudom, hogy minden sors más és más, mindenkinek megvan a saját története. De kérlek titeket, próbáljátok meg. Végül pedig iszonyúan rossz látnom a fekete profilképeket, mert ezek szerint ti nem tudjátok milyen az igazi gyász. A gyászolás nem itt kezdődik, az azzal járó fájdalmat pedig kívánom nektek, hogy nagyon soká tapasztaljátok csak meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 162 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2018. november 29. 20:08
X
balbako_
2018. november 29. 20:08
Mint annyi mindent a hazával kapcsolatos érzéseket is otthonról viszi az ember. A szülő feladata, hogy tisztességes a gyerek képességeinek, vágyainak, szorgalmának megfelelő szakmát adjon. Jó szakmából jó hozzáállással meg lehet élni! Nem könnyen, de egyre jobban. És itt ketté válik az út. Van aki nyelvet gyakorolni, szakmai ismereteit mélyíteni akar kimenni menjen. Aztán jöjjön szépen haza és dolgozzon mindnyájunkért. A másik aki nem szerzett rendes szakmát, kabát, kalap szakon végzett és otthon azt hallotta látta, hogy a külföldi utak nem a kultúra megismerését célozta, hanem az üzletek leértékelési akcióit célozta meg és ájult csodálattal nézte a Kínában gyártott, de európai cégnéven futó háztartási kütyüket melynek birtoklása volt vágyai netovábbja nos az elindul álomvilágba. Sehol nincs kolbászból a kerítés. És ez a lány ezt értelmesen látja ami még furcsa, hogy ki is meri mondani, mert a ballib kórus rögtön ráront.
balbako_
2018. november 29. 20:08
Érdemes a tévében megnézni a Repülj Páva, vagy a Virtuózok műsorát, mert ott egy kicsit be is mutatják a szereplőket. Az ország, sőt a Kárpát medence minden táján élnek, tanulnak, van értelmes hobbijuk, amiből tán megélhetnek és mérhetetlenül boldogok. Szüleik nem gazdag emberek, de ez őket nem érdekli hasznosan élik az életüket nem a romkocsmákban kábszerezik hülyére magukat. Tegnap átvágtam a Városligeten ahol a ligetvédők tanyáznak. Olyan alvilági rablógyilkos pofák, hogy ihaj! Miből élnek ezek, mert a tanulással nem koptatták a felvilágosult agysejtjeiket.
józan paraszti ész
2018. július 18. 01:33
Akkor segítek: 1. A normális közbeszédhez, beszélgető partner kell, orbántakaroggyot üvöltöző ellenzékkel nem lehet beszélgetni. A köztévében kukorékolókkal nem lehet beszélget. 2. Korrupció mindig is volt. A hálapénz is a korrupció egy fajtája. A segítő telefon is korrupció. Sajnos ezek a minden élet részévé váltak, de nem csak nálunk, hanem az egész világon. A kormányt érintő korrupciós ügyek csak vádaskodások, mert vádig nem jutottak el. Az pozitívum, hogy egy 22 éves nem ült fel a korrupciós média hisztinek. 3.Egyáltalán nem az ellenzékkel foglalkozik, nem azt érti amit olvas, hanem amit gondol. ez a liberális baloldal legnagyobb hibája egyébként. 4.Mindenki a saját főnökéről mondjon véleményt! Gondolom a munkahelyén megmondta a magáét mindig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!