„A Fidesz elüldözte itthonról a fiatalokat!” – szólt az óbégatás

„Elsőként a devizahitelesek családjainak felnövő gyermekei is ott vannak London külvárosi konyháiban, mosogatószivaccsal a kézben. Azok, akiknek szülei széttárni tudták csak karjaikat a kegyetlen csapda következtében, melyen ugyan gyógyír lehetett a forintosítás és az átszámítás, de így is olyan erős volt a hendikepjük szerencsésebb családok gyerekeivel szemben, hogy ezt az utat/életet választották, látva szüleik elkeseredett küzdelmét. A devizacsapda pedig nem a jelenlegi kabinet sara.

Aztán ott van az a szabadság, melyért a mai húszas-harmincasok szülei, nagyszülei küzdöttek, mégpedig az, hogy egy nyitott, szabad kontinensen útlevél nélkül tudjunk közlekedni és munkát vállalni. Magyarország 2004 óta az unió tagja. Ünnep volt? Igen. Lehetőséggé vált? Igen. Öregeknek avagy fiataloknak? Hát, naná, hogy a fiataloknak! Teljesen természetes, érthető és sok esetben támogatandó, hogy szaladjanak csak a fiatalok, próbálják ki magukat, alkalmazzanak/beszéljenek, és ne csak tanuljanak nyelvet, tegyék próbára alkalmazkodási képességüket idegen kultúrában.

Az égvilágon nincs ezzel semmi probléma. Azonban ez sem Orbánisztán sara, hanem egy egészséges, kíváncsi és bátor generáció tapasztalat- és útkeresése. Ez pedig az a mindenkori generáció, akik az Antall-, a Horn-, az első Orbán- és a Medgyessy-kormány idején is nyakukba vették volna Európát ilyen szinten, ha EU-tagok lettünk volna. De nem voltunk! Mint ahogyan minden jövőbeni adminisztráció alatt is lesz egy réteg, aki megy, mert menni akar.

És persze ott van az a típus is, akinek derogál itthon elmenni »trógermunkára«, mert mit szólnak a haverok, ciki, égő, viszont ugyanaz Manchesterben már nem lesz az, mert nem látják Totyáék, és még jobban meg is él belőle, mint itthon. Lelke rajta, bármennyire is valid indíték! De ez sem a szultáni berendezkedésű állam hibája, hanem leginkább önbizalmi- és/vagy lustasági kérdés az egyén esetében.

És igen, ott vannak a kivándorlók közt az orbán-fóbiások, a gyökértelenek, a szüleik, rokonaik, barátaik nélkül is – bár biztosan nehezen, de mégis – élni tudók, a kozmopoliták, valamint a jóval kisebb magyarságtudattal (joguk van hozzá) rendelkezők is. A lényeg, hogy sokszínű, heterogén és a lehető legkülönbözőbb motívumokkal rendelkezik a kivándorló magyarság, éppen ezért sincs könnyű dolga a negyedik Orbán-kormánynak, ha még drasztikusabban vissza akarja fordítani a trendeket, sőt, haza kívánja csábítani a kint lévőket.”