Novák Katalin: Fontos elismerni az apák teljesítményét is

2018. június 13. 12:26

Támogatni kell az apákat, hogy jelen tudjanak lenni a családban és elismerni a teljesítményüket – mondta Novák Katalin családügyi államtitkár, kifejtve: a családtámogatások egy része épp ezért elérhető a számukra is.

2018. június 13. 12:26

Fontos elismerni az apák teljesítményét is, és támogatni őket abban, hogy jelen tudjanak lenni a családjuk életében – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Tisztelet az édesapáknak című, apák napja alkalmából tartott konferencián szerdán Budapesten.

Novák Katalin a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Népesedési Kerekasztal szervezésében tartott rendezvényen hangsúlyozta, a kormány is igyekszik elismerni az apákat azzal, hogy a családtámogatások egésze elérhető a számukra is: mehetnek gyedre, gyesre, igénybe vehetik a gyed extrát és a családi adókedvezményt, és ma már mindkét szülő igénybe veheti a gyerekek után járó pótszabadságot is, míg korábban erre csak az egyik szülőnek nyílt lehetősége.

A választás szabadságát szeretnék megadni a családoknak, senkire sem akarnak mintákat kényszeríteni – fűzte hozzá.

Azt mondta, az apák támogatásának egyik lépése a munkahelyteremtés, hogy el tudják tartani a családjukat. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a férfiak munkanélküliségi rátája a 2010-es 11,6 százalékról 2017-re 3,8 százalékra csökkent.

Szólt arról is, hogy a kétgyerekeseknek járó családi adókedvezmény jövőre tovább nő, 2019-ben már havi 40 ezer forintra emelkedik.
A gyerek születésekor család is születik, ekkor születnek anyák és apák. Egy gyereknek pedig mindkét szülőre szüksége van, ahogy a szülőknek is egymásra, egymás segítésére, támogatására. A gyereknevelés együtt vállalt közös felelősség és feladat, amiből a szülőknek közösen kell kivenni a részüket, az apaság és a férfiasság pedig nem egymást kizáró, hanem egymást erősítő dolgok – fogalmazott Novák Katalin.

Fűrész Tünde, a KINCS megbízott elnöke elmondta, az Egyesült Államokban 1910 óta ünneplik minden év június harmadik vasárnapján az apák napját. Ez a nap jó alkalom arra, hogy beszéljenek az apák szerepéről, hiszen a népesedési folyamatokban ők is meghatározók – fűzte hozzá.
Emlékeztetett, Kopp Mária egyik jelmondata a „Pelenkázz, tovább élsz!” volt, mivel több kutatásában is kimutatta, hogy a gyerekvállalás egészségvédő faktor különösen a férfiaknál.

Székely András, a Népesedési Kerekasztal vezetője arról beszélt, hogy sokszor úgy tűnik, mintha a család csak az anyák felelőssége lenne, ezért beszélni kell arról, hogy mennyire jó édesapának lenni.

Spéder Zsolt, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Népességtudományi Kutatóintézetének igazgatója az apák szerepéről szóló kutatásokat ismertetve elmondta, az apákkal szembeni kettős elvárás – tartsák el a családjukat, de legyenek jelen is a gyerek életében – erősen tartja magát, sőt az elmúlt években erősödött a „kenyérkereső” szerep.

Habár Magyarországon a kétkeresős modell a jellemző, egy felmérés szerint az emberek több mint 40 százaléka mégis azt gondolná ideálisnak, ha a nők otthon maradhatnának a gyerekekkel az iskola megkezdéséig – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a nemzetközi vizsgálatok szerint még mindig sokan nem tekintik férfiasnak, ha valaki „részt vevő”, családcentrikus apa.

Az apák napi konferencia a májusi anyák napja alkalmából rendezett Tisztelet az édesanyáknak esemény folytatása. A témák között szerepel az apák szerepe a családtervezésben és a gyereknevelésben, valamint az apák megjelenítése a médiában.

(MTI)

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!