Novák: Három év alatt 81 ezer családnak segített a csok az otthonteremtésben

2018. augusztus 07. 09:16

A csok népszerűsége töretlen, a kormány egyre több családnak tud segíteni abban, hogy méltó körülményeket teremtsenek a gyermekvállaláshoz, gyermekneveléshez – mondta Novák Katalin kedden Budapesten.

2018. augusztus 07. 09:16

Az indulása óta eltelt három évben 81 ezer családnak, nagyjából 330 ezer embernek segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden Budapesten. Novák Katalin annak apropóján összegezte sajtótájékoztatón a csok eredményeit, hogy három éve, 2015 júliusában indult a program, amelyet azóta többször bővítettek, és egyszerűsítették az igénylését. 

Az államtitkár elmondta: a csok népszerűsége töretlen, a kormány egyre több családnak tud segíteni abban, hogy méltó körülményeket teremtsenek a gyermekvállaláshoz, gyermekneveléshez. Közölte, 2015 júliusa óta több mint 81 ezer családnak segítettek az otthonteremtési programon keresztül, és mivel zömmel négytagú családokról van szó, 330 ezer emberről lehet beszélni. Az otthonteremtési programon keresztül 232 milliárd forint támogatást fizettek ki – tette hozzá.

Mint felidézte, az otthonteremtési program egyik célja az volt, hogy lendületet adjanak az építőiparnak és azon keresztül a gazdaságnak. Novák Katalin szerint a célkitűzés sikeres volt: egy év alatt több mint 30 százalékkal több lakás épült, mint az azt megelőző évben, és az új lakásépítési engedélyek száma alapján arra számítanak, hogy ez a dinamika a jövőben is fennmarad. A másik célja az volt az otthonteremtési program bevezetésének, hogy segítsék a családokat a gyermekvállalásban. Ez a cél is teljesült, az otthonteremtési programnak köszönhetően 26 ezer olyan család volt, ahol újabb gyermeket vállaltak – jegyezte meg Novák Katalin. 

Az államtitkár kiemelte: az otthonteremtési program legfontosabb eleme a csok, de kapcsolódik ahhoz kedvezményes hitelfelvételi lehetőség, az 5 százalékos kedvezményes áfakulcs, és 5 millió forintig az áfa-visszaigénylés. Január 1-jétől pedig lehetőség van arra is, hogy ha harmadik vagy további gyerek érkezik, akkor a fennálló jelzáloghitelekből egy-egy milliót elengednek – mondta. Novák Katalin hangsúlyozta: folytatni fogják a programot, a 2019. évi költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra. 

Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg is van a kormány előtt egy javaslatcsomag az otthonteremtési program további egyszerűsítésére és bővítésére, felmerült például, hogy a kétgyermekesek esetében is biztosítsanak hitellehetőséget. Megjegyezte: bár a kormány döntött arról, hogy 2019 végén kivezetik az új lakásokra vonatkozó kedvezményes, 5 százalékos áfát, gondolkodnak egy hasonló, a lakásvásárlóknak nyújtandó kedvezmény bevezetésén. Jelezte: kormánydöntés még nincs a javaslatokról, az legkorábban ősszel várható. 

Az államtitkár az óvodai nemzeti neveléssel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, a jelenlegi óvodai alapprogramnak nem volt az erőssége a nemzeti nevelés, ezért érdemes ezt „erősíteni”. Novák Katalin a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségéről azt mondta, azzal nem tud egyetérteni. Hozzátette, a Nők40 programmal a nők többletteljesítményét ismerik el, kompenzálják, azt, hogy gyereket szültek, kiestek a munkaerőpiacról. Ugyanakkor az államtitkár szerint a nyugdíjkorhatár csökkentése nem realitás, bár azt elismerte: a cél az, hogy minél hosszabb legyen az egészségben eltöltött évek száma a nők és a férfiak esetében is. 

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Apáczai
2018. augusztus 21. 16:29
Azokban a városokban és országokban, ahonnan elköltöznek az emberek, ott zuhannak az ingatlanárak. Magyarországon néhány év alatt 50%-kal emelkedtek, tehát eleve kizárt az a liberális híresztelés, hogy innen elköltöznek az emberek. Sőt! Van néhány szocialista város (Ózd, Salgótarján, stb.) és vannak olyan évtizedek során, 40-50 éves mulasztás miatt elnéptelenedő falvak, ahol a lakás és családi ház árak négyzetmétere a 10%-át sem éri el a budapestinek vagy győrinek, a feljett ipari körzetek településeinek. 3-4 millióért 4 szobás lakásokat vagy nagy telekket rendelkező komfortos családi házakat lehet vásárolni vidéken. Igazi nyudgíjas paradicsom! Nagyon fontos lenne látni, hogy a falufejlesztési program miből áll, hogyan és mitől teszi vonzóvá az elnéptelenedett (nem ritkán elcigányosodott) településeket. Ha majd ott is emelkedni fognak az ingatlanárak, akkor beszélhetüónk javulásról.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!