Hetilap

Jön a harmadik világháború?

Eszkaláció a Közel-Keleten
VI. évfolyam 16. szám

Novák Katalin: 12 év családbarát és 8 év családellenes kormányzás volt az elmúlt húsz évben

2018. december 18. 12:24

Amit az első Orbán-kormánynak 1998 és 2002 között sikerült felépíteni, azt a következő balliberálisok nyolc évében próbálták lerombolni – mondta az államtitkár.

2018. december 18. 12:24

Az elmúlt húsz évből 12 év telt el családbarát és 8 év családellenes kormányzással Magyarországon – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára kedden, a családtámogatási törvény megszületésének 20. évfordulója alkalmából rendezett konferencián.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért szervezésében tartott tanácskozáson az államtitkár hangsúlyozta: amit az első Orbán-kormánynak 1998 és 2002 között sikerült felépíteni, azt a következő balliberálisok nyolc évében próbálták lerombolni, így 2010-ben, amikor a nemzeti kormány újra kezdett építkezni, nem az 1998-as állapotokból indulhattak el, hanem sokkal nehezebb helyzetből.

Novák Katalin kiemelte: stabilitást, biztonságot és kiszámíthatóságot jelente a családtámogatás kétharmados törvényi védelme, ezért kérnek erre felhatalmazást a nemzeti konzultáción. Bízik abban – tette hozzá –, hogy a konzultáció eredményeként olyan visszajelzéseket kapnak, amelyek alapján újabb családtámogatási döntések születhetnek 2019-ben.

(MTI)

Mandiner éves előfizetés féléves áron!

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2019. január 24. 18:26
Nyugodtan a gyermekellenes időkhöz sorolhatjuk a Rákosi és Kádár kort is.
Ichi
2019. január 09. 17:10
Igazad van, de még az agyhalott fideszesek sem lennének rá kíváncsiak. :-)
még fokozza
2019. január 09. 17:10
A rabszolgatörvény amely bevezeti a hatnapos munkahetet a legaljasabb támadás a család ellen. Azt veszi el a családtól ami a legértékesebb: az együtt töltött időt.
Jameson
2019. január 09. 17:10
Kicsit ónző ez a hozzáállás.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!