Még nem tudja, milyen számokban úszik Rióban Hosszú Katinka

2016. február 13. 13:56

„Annyit sikerült előrelépnünk az elmúlt három és fél évben, hogy most már választanunk kell, ami egy szerencsés helyzet” – nyilatkozta Hosszú Katinka Kecskeméten. Az úszónő szerint férjével minden nap beszélnek arról, hogy melyik számokat kellene választaniuk. Hosszú szerint jobban áll a felkészülésben, mint tavaly, így bízik benne, hogy sikeres lesz az év.

2016. február 13. 13:56

„Még nem véglegesek az olimpiai számaim, most már választanunk kell” – nyilatkozta Hosszú Katinka az M4 Sportnak Kecskeméten, ahol az Univer 24 órás úszóünnepén vett részt. A Magyar Úszó Szövetség és közte fennálló nézeteltéréssel kapcsolatban nem nyilatkozott az ötszörös világbajnoknő.

„London óta arra fókuszálunk, hogy mik azok a számok, amelyekben esélyes lehetnék. Annyit sikerült előrelépnünk az elmúlt három és fél évben, hogy most már választanunk kell, ami egy szerencsés helyzet” – nyilatkozta a kevesebb, mint fél év múlva kezdődő riói ötkarikás játékokra készülő Hosszú. Hozzátette: olyan sok száma van, amiben el tudna indulni, hogy edző-férjével, Shane Tusuppal választaniuk kell, mi az, amire ráállnak.

„Meglátjuk, mi hogyan alakul, melyek azok a versenyszámok, amelyekben tényleg olyan előrelépést érünk el, ami elég lehet a sikerhez. Beszélgetünk erről szinte minden egyes nap” – fogalmazott az úszó. 

Jól megy a felkészülés

Arra a kérdésre, hogy hol tart az olimpiai felkészülésben, kifejtette: 2012-ben elkezdtek egy programot, így minden évben elemezni tudják, hogy miben sikerült fejlődnie, miben nem. „Szerencsére az elmúlt három év nagyon jól sikerült, reméljük, hogy hasonlóan sikerül majd az idei is” – mondta, majd úgy folytatta: jobban haladnak, mint eddig bármikor. „Ha visszanézem a tavaly januári időeredményeimet, akkor jól látszik, hogy sokat sikerült előrelépnem, ami nagyon biztató, és sok önbizalmat is ad. Úgyhogy nyugodt szívvel mondhatom, nagyon jól megy a felkészülés, remélem, hogy semmilyen betegség vagy sérülés nem fog hátráltatni” – mondta Hosszú Katinka.

A közeljövő programjáról szólva elárulta, hogy most egy kisebb, két-három hetes szünet következik, s legközelebb március elején áll rajthoz újból. „Őszintén szólva két hét verseny nélkül az már nekem soknak számít. A Golden Tour harmadik állomása lesz Marseille-ben, ott indulok legközelebb.” 

Hosszú Katinka a kecskeméti eseményen néhány hossz erejéig maga is vízbe szállt. „Ez a pár száz méter nekem könnyű volt, de tényleg le a kalappal azok előtt, akik huszonnégy órán keresztül fognak úszni. Ez egy kihívás, lehet, hogy jövőre én is megpróbálom. Mindenképp érdekes dolog lenne elindulni” – vélekedett.

Összesen 224 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csehov
2016. február 15. 16:18
Aki bizonytalan Hosszú Katinkáékat illetően az ide nyomjon egy lájkot !
csehov
2016. február 15. 16:17
Aki utálja Hosszú Katinkáékat az nyomjon ide egy lájkot !
csehov
2016. február 15. 16:15
Aki kedveli Hosszú Katinkáékat nyomjon ide egy lájkot!
Morgen
2016. február 14. 19:30
Bármilyen számban indul, sok sikert Katinkának! A többi meg majd megoldódik, így, vagy úgy.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!