Így zajlott az idei Magyar Edzők Napja

2021. szeptember 25. 12:23

Szeptember 25-e minden esztendőben a Magyar Edzők Napja, ebből az alkalomból a szakmai kollégium javaslatai alapján kiosztják a Mesteredzői-, és az Edzői Életműdíjakat, valamint az Ormai László-díjakat is. Idén ráadásul különösen gazdag a díjazotti lista, hiszen a pandémia miatt elmaradt tavalyi ünnepség díjazottjai is idén vehették át elismeréseiket.

2021. szeptember 25. 12:23
null
Csisztu Zsuzsa
Csisztu Zsuzsa

Húsz éve múlva robotok irányítanak majd futballcsapatokat” – erről írtunk a Mandiner Hetilap eheti számában, amikor éppen Arsene Venger szavait idéztük, aki a sportvilágba betörő robotika és digitális elemző munka jelenléte miatt vetítette előre ezt a furcsa jövőképet. Addig is azonban hús-vér sportszakemberek, edzők és kapitányok vannak még a fókuszban, és idehaza évről-évre díjazzák is a legkiválóbbakat a Magyar Edzők Társasága (MET) szakmai kollégiumának szavazati alapján.

Szeptember 25-e már évről-évre az a nap, amikor

a Magyar Edzők Napja alkalmából megállunk egy pillanatra és igyekszünk a tekintetünket azon sportszakemberek felé fordítani, akik például az idei tokiói olimpia, vagy paralamipiai sikerek mögött állnak,

vagy azok felé, akik egész életüket arra áldozták, hogy akár nevelőedzőkként útnak indítsák a később esetleg más szakember irányítása alatt bajnokká érő ünnepelt sportolóinkat.

A Testnevelési Egyetemen rendezett esemény a díjkiosztón túl sokkal több annál, hiszen olyan szakmai összejövetel is egyben, amely visszatekintve értékel, előre fókuszálva pedig a jelen adatai alapján meghatározza a jövő szakmai irányait, jógyakorlatokat oszt meg a szakmával és visszajelzéseket ad az edzőknek például a Magyar Olimpiai Bizottság vagy a sportállamtitkárság tapasztalatai alapján.

Molnár Zoltán a MET elnöke utalt rá, hogy a mostani ünnepség

egyben konferencia is, amelyben „Az edző helye és szerepe a társadalomban” címmel számos értékes előadás gazdagítja a programot.

Sergió Lara Bercial professzor, a Nemzetközi Edzői Tanács igazgatója videóüzenetben köszöntötte a Magyar Edzők Napját, míg Dr. Mocsai Lajos professzor méltatta a Magyar Edzők Napját, mint a szakma méltó elismerésének fórumát.

Előadást tartott Schmitt Pál, a NOB tagja az edzők és az olimpiai mozgalom kapcsolatáról, Fábián László a MOB sportigazgatója a magyar olimpiai csapat szakmai visszajelzéseiről, Dr. Sterbencz Tamás a Testnevelési Egyetem megbízott rektora az edzőképzés jövőjéről, és Dr. Fazekas Attila, az EMMI Sportért Felelős helyettes államtitkára az edzői munka a hazai sportirányítás rendszerében elfoglalt státuszáról.

A Magyar Kajak-kenu Szövetség programot dolgozott ki a sportági edzők támogatására, ennek elemeit ismertette Schmidt Gábor, a szövetség elnöke. Másik sikersportágunk, a magyar úszósport vezetője, Wladár Sándor a sportág kiemelkedő edzőiről készített látványos prezentációt.

A Magyar Edzők Társasága több, mint nyolcszáz edző kötelező, kreditrendszerű továbbképzéséért felelős.

A tavaszi továbbképzési programban 23 rendezvényt, konferenciát szerveztek, ezek látogatottsága a Zoom rendszeren keresztül meghaladta az eseményenkénti 400 fős átlagot. A továbbképzések hatékonyságát, szakmai értékét is felméri a MET és a beérkezett válaszok alapján

a leglátogatottabb konferencia címet „Az élsportolók mentális felkészítése” című előadás-sorozat nyerte el, Dr. Lénárt Ágota, a Testnevelési Egyetem tanszékvezető tanára és Korponai István öttusa mesteredzők előadásában.

A legértékesebb konferenciának a válaszolók a „Versenyzés pszichológiája” című konferenciát ítélték. Az előadók Dr. Fülöp Márta az MTA akadémikusa, egyetemi tanár és Görgényi István vízilabda világbajnok, a Sydney-i Olimpián olimpiai bajnok ausztrál női vízilabda válogatott szövetségi kapitánya voltak.

Ezek után Dr. Kemény Dénes, a Mesteredzői Kollégium elnöke, és Molnár Zoltán, a MET elnöke adta át a szakmai grémium elismeréseit. 

2020. évi díjakkal kiosztásával indult az elismerések sora, melynek során a Magyar Edzők Társasága a Mesteredzői Kollégium javaslatára

Mesteredzői Díjat adományozott:

• Komáromi Tibor birkózó szakedzőnek

• Herczeg András UEFA Pro licences labdarúgó edzőnek

• Ivkovics Sztojan kosárlabda szakedzőnek

A MET Edzői Életmű Díjat adományozott:

• Gál Géza atléta edzőnek

• Zsoffay Róbert atléta edzőnek

• Tar Mihály birkózó szakedzőnek

• Orbán György jégkorong szakedzőnek

• Gregor László kick-box edzőnek

• Mészáros András sakk edzőnek

A Dr. Ormai Lászlóról, a díj alapítójáról, A Magyar Edzők Társaságának tiszteletbeli elnökéről elnevezett díjakat 2020-as évben nyújtó edzői tevékenységük alapján a következők kapták:

• Demeter Irén kajak-kenu edző, akinek versenyzője fia, Kopasz Bálint

• Selmeci Attila úszó mesteredző, akinek versenyzője Milák Kristóf (aki a napokban jelentette be, hogy Wirth Balázsnál folytatja pályafutását)

A képen: Kopasz Bálint kajakosnak edzést tart édesanyja, és egyben edzője, Demeter Irén a Szegedi Olimpiai Központban. Fotó? MTI/Kovács Tamás
A képen: Kopasz Bálint kajakosnak edzést tart édesanyja, és egyben edzője, Demeter Irén a Szegedi Olimpiai Központban. Fotó? MTI/Kovács Tamás

A 2021-es díjakban erősen megjelent tokiói olimpia és paralimpia eredményessége is, így az idei évben a következők kapnak Mesteredzői Díjat:

• Halla Péter vívó szakedző, Marosi Ádám öttusázó is a tanítványai között szerepel

• Hűvös Viktor kajak-kenu szakedző, Tótka Sándor edzője

• Märcz Tamás vízilabda szakedző, férfi válogatott szövetségi kapitánya

• Szokolai László úszó szakedző, aki Rasovszky Krisztóf mestere

A 2021-es év Edzői Életmű Díja kitüntetettjei:

• Bagócs János súlyemelő edző

• Hazsik Endre kajak-kenu szakedző

• Kungl József Mihály atléta edző

• Valkay Ferenc vízilabda edzőnek

A Mesteredzői Kollégium Javaslatára 2021-ben Ormai László Díjban részesült:

• Szalma László atléta szakedző, akinek versenyzője Ekler Luca paralipiai bajnok

A képen: Märcz Tamás szövetségi kapitány öröme a  2020-as tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornájának 1. fordulójában játszott Magyarország - Görögország mérkőzésen. Fotó: MTI/Illyés Tibor
A képen: Märcz Tamás szövetségi kapitány öröme a 2020-as tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornájának 1. fordulójában játszott Magyarország - Görögország mérkőzésen. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Märcz Tamás is Mesterdedző mostantól

Märcz Tamás, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitány, aki játékosként maga is olimpiai aranyérmes és kétszeres Európa-bajnok volt, alig öt éve alatt minden létező világeseményről szerzett érmet csapatával, valószínűleg ennek a gyümölcsöző időszaknak szól elsősorban a viszonylag fiatalon kiérdemelt Mesteredzői Díj.

A klubedzői időszak után a válogatottal is sikerült az elődök nyomdokaiba indulnunk, és persze most az olimpiai bronzérem a legfrissebb, de az itthon szerzett világbajnoki ezüst, a tavaly, hazai közönség előtt elért Európa-bajnoki arany, a Világ-kupa arany, a Világliga ezüst és az Európa-kupa győzelem is ennek az időszaknak a termése és természetesen nagyon büszke vagyok a csapatomra, akikkel mindezt elértük. Vagyis, mind a hatféle világeseményről és minden évben szereztünk valamilyen érmet ebben az olimpiai ciklusban” – idézte fel a közös munkát a szövetségi kapitány.

Szóba került a díj kapcsán, hogy vajon a játákosi időszakban rá oly jellemző, amolyan jolly-joker státusz, vagyis a szinte minden poszton történő bevethetősége jelentett-e szakmai tartalékokat  mostani, kapitányi munkájában. „Érdekes, mert erre az aspektusára nem gondoltam még a korábbi jolly-joker pozíciómnak, de talán abban lehet igazság, amikor anno jollyként igyekeztem mindig beférni a válogatottba annyi kitűnő játékos mellett, az biztos, hogy átlagon felüli alkalmazkodási képességeket kellett elsajátítanom, amelynek bizonyosan nagy hasznát veszem ma is az edzői munkámban. A klubomban többnyire főszereplő voltam, a válogatottban gyakorta epizodista, de mindig tudtam hol a helyem. Ezt a gyors reagálási képességemet igyekszem ma is hasznosítani" – részletezte Märcz Tamás.

Fontos kérdés volt azt is átbeszélnünk, hogy számos sportágbéli elismerés után vajon melyik polcra helyezhető az edzői szakmai által megszavazott mostani díj. „1952-től kezdve, amikor az első vízilabda szakember, Rajki Béla ebben az elismerésben részesült, egészen 2015-ig Györe Lajosig bezárólag, aki előttem az utolsó volt, hihetetlenül impozáns a szakma mesteredzőinek névsora és hatalmas megtiszteltetés most idetartozni. Igazán jól eső érzés, hogy az edzőkollégák is elismerik a csapattal elvégzett munkánkat, és ennél jobb inspirációt nem is találhatnék a jövőre nézve, hogy ne is adjam alább a folytatásban”.

 

A nyitóképen: Märcz Tamás szövetségi kapitány magyaráz a játékosoknak a 2020-as tokiói nyári olimpia férfi vízilabdatornájának negyedik fordulójában játszott Magyarország - Egyesült Államok mérkőzésen. Fotó: MTI/Kovács Tamás

  

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2021. szeptember 27. 20:35
Nem volt kötelező elolvasni! Én örömmel olvastam végig a díjazottakat. Megérdemlik a megbecsülést és a figyelmet.
Coccothraustes
2021. szeptember 27. 20:31
Még egy unalmas, érdektelenségbe fulladt bulvárCsisztu cikk..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!