generáció

2019. június 6. 20:07
Az elmúlt években 60 százalékra emelkedett a magukat balliberálisnak valló professzorok aránya az amerikai egyetemeken egy új elemzés szerint és ez a túlsúly már az egyetemre jelentkezők csökkenő számában is közrejátszhat.
2018. november 22. 17:30
A szülők generációja már a saját bőrén tapasztalta az élethosszig tanulás szükségességét.
2017. március 10. 23:19
Ma Magyarországon kevés olyan iskola és ezzel együtt szülő van, akik nyíltan vállalnák, hogy a versenyeztetés következménye nem az okos, bátor és sikeres gyerekek felnövekedése, hanem épp ellenkezőleg, szorongó, és teljesítménykényszeres, egymástól elforduló, elidegenedő, boldogtalan felnőttek létrehozásához vezet.
2017. március 5. 22:06
Politikai zűrzavar, munkakeresési gondok, kevés önbizalom – nagyjából ez az a három legfontosabb dolog, ami manapság aggasztja a brit fiatalokat egy friss felmérés szerint. A család.hu cikke.
Családban gondolkodik a magyar ifjúság
2017. január 10. 12:46
A napjaink fiatalsága számára fontos érték a család – derült ki a négyévente esedékes ifjúságkutatás legutóbbi eredményeiből. A fiatalok a családi értékeket magasan az értékpreferencia elejére sorolják – mondta az InfoRádiónak Székely Levente, a Kutatópont kutatási igazgatója.
2016. december 29. 17:33
Hét éve járja a világot kézi kamerával az On The Spot dokumentumfilmes párosa. Az Arany Nimfa-, Prima Primissima-díjas és Pulitzer-emlékdíjas házaspárnak tavaly kisfia született, de így sem hagytak fel addigi életmódjukkal: most már hárman utaznak a világban. Interjú.
A szépi, az üki, a dédi, a nagyi, az anya és a kisbaba
2016. december 8. 12:30
Különleges karácsonyt ünnepel idén egy kanadai család: a 96 éves Vera Sommerfeld már unokájának dédunokáját is karjaiban tarthatja a fa alatt Lethbridge-ben.
2015. november 19. 14:21
Hiába lehet már mindent virtuális boltokban online megrendelni, a bevásárlóközpontok tömve vannak emberekkel még a Fekete Péntek előtt is hétköznap is. Ha meg akarjuk tudni hogyan fogunk vásárolni a jövőben érdemes megnézni, mit gondoltak erről a múlt században eleink.
2015. november 18. 11:33
Teljesen átalakult a Google+, maradtak a közösségi funkciói a Communities és a Collections, de elbúcsúzhatunk a Hangouts-tól és a Photos-tól végleg. A külcsín helyett a belbecsre koncentrálnak és a mobilos tartalomra, melyről a magyar tartalomszolgáltatók is könnyelműen megfeledkeznek 2015-ben.
2015. október 9. 9:22
Az infokommunikációs technológiák fejlődése miatt alapvetően változott meg az 1990-es évek végén születettek világlátása, gondolkodása, készségei és kompetenciái, erre a kihívásra pedig a jelenlegi oktatási modell egyelőre még keresi a válaszokat.
2013. január 3. 17:42
A jövőben azok lesznek a 30 év alattiak körében sikeres szolgáltatások, amelyek képesek behozni őket a fejlesztésekbe, a tartalom kitalálásába.
2012. december 2. 11:54
Mi lehet jobb példakép a következő generációnak, mint a sportolók, akiket az idei nyáron láttak küzdeni a kiválóságért?