Orbán Viktor

Új családpolitika
2018. október 2. 12:02
Ne a gyerekekből, hanem a gyerekekért éljenek a szülők – mondja Novák Katalin lapunknak a felelős gyermekvállalás témája kapcsán. Az államtitkár szerint a nyugati típusú társadalmakban már nem racionális indokok szólnak a gyermekvállalás mellett, ezért a népességfogyás megállítása érdekében a kormány az érzelmekre is igyekszik hatni. Novák kiemelte: 2030 mérföldkő lesz a magyar demográfiai folyamatok alakulásában. Interjúnk.
Fidelitas
2018. augusztus 2. 15:29
A Fidelitas nem marginalizálódott, sőt kormányzati döntések kidolgozásában is részt vesz – mondja Böröcz László, aki szerint itt lenne az ideje, hogy a pártok ifjúsági szervezetei jelen legyenek az egyetemi közéletben. Böröcz úgy látja: „az erőszakos, budapesti, liberális kisebbséggel nincs értelme újabb parttalan vitákba keveredni”. A Fidelitas elnökével Tusványoson beszélgettünk.
2018. április 24. 09:50
Építsük fel közösen azt a Magyarországot, ahová mindig vissza lehet térni.
2018. április 3. 07:31
Piros tojást kapott a locsolásért Orbán Viktor.
2018. március 17. 12:00
Tisztelt Magyar Fiatalok, most a hazának van szüksége Rátok.
„Teljes spektrumon kell játszanunk”
2018. február 19. 08:26
A családtámogatási rendszerre lehet a legbüszkébb a kormány a szóvivő szerint.
2018. január 20. 20:25
A kormány erőforrást, nem pedig áldozatot lát a magyarországi roma közösségben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat hallgatói és alumnitalálkozóján.