Tarr’s Eleven

„Török Ferenc esetében eddig mindenhol azt olvastam, milyen nagy ötlet visszatérni sikerei színhelyére, a Moszkva térre, amelyből azóta ugye Széll Kálmán lett. Az ott ledobott kamera váltakozó képei alatt miniszterelnöki beszédfoszlányok szállnak, de én egyre csak azt hallom, »én vagyok Török Ferenc, én csináltam a Moszkva teret, nekem nem adtok pénzt?! Hát még a Szabó Simont is nekem köszönhetitek!« Aki egyébként egyedüliként nem értette meg, hogy itt most ellenállni kellene, és úgy tett, mint az a szegény MTK-játékos a Várszegi-érában, akinek elfelejtettek szólni, hogy le kéne feküdni az utolsó fordulóban és gólt lőtt.

Tudniillik Szabó Simon tényleg szó szerint vette, hogy itt most a jelenkori hazai helyzetre kéne reflektálni, és készített egy minden tekintetben filmnek nevezhető szösszenetet, beállításokkal, színészekkel, dialógokkal, amibe az istennek nem lehet semmilyen politikát beleerőltetni. Mert bár temessetek Prizma-remittendák közé, ha ki akarom elemezni, mire gondolt az alkotó munka közben, de Mészáros Márta kukába dobott csecsemője láttán nyilván lesz, aki felidézi Matolcsy »Az egykulcsos adó hatása a népszaporulatra« kezdetű disszertációját. A film megint csak baromi kínos, eltúlzott lassítások, sok szenvedés, magyarok vagyunk, az isten verjen meg minket. (...)

Jancsó Miklós megint csak keveset hagy a metaforáknak, inkább nemes egyszerűséggel kamerába mondja, hogy nem filmeznie kellene, hanem inkább ordítania. Hát, Miki bácsi, az a helyzet, és ezt csak suttogom, hogy az elmúlt tíz évben mi is így érezzük, csak nem mondjuk. Mert belénk nevelték, hogy ilyet nem illik mondani. Na nem úgy általában, csak egy szűkebb körnek. Amelyik most nem érti, hogyan számolja el a benzinköltséget.”