„A Népszava információi szerint Bajnai Gordon, az Együtt–PM vezetője a minap találkozott Fischer Iván lakásán Bitó László író, orvoskutató mellett többek között Heller Ágnes filozófussal, Konrád György íróval, Radnóti Sándor esztétával, Parti Nagy Lajos és Závada Pál írókkal. Egyebek között az ő javaslatukra döntött Bajnai Gordon úgy, hogy lemond csak a saját fejében létező miniszterelnök-jelölti pozíciójáról, és újratárgyalja az MSZP-vel kötött választási megállapodást. Azért, hogy Gyurcsány és pártja felférjen a közös listára.
Tessék? Az ellenzék egyik vezetőjének, potenciális miniszterelnökének ez a társaság szabja meg, mit csináljon? Radnóti Sándor utóbb elmondta, jelen volt Karácsony Gergely és Szigetvári Viktor is, akik eddig nyilván azt tanácsolták Bajnainak, hogy tárgyalja ám újra a megállapodást, akinek két anyja van, mert különben nem lett volna szükség a tavaly nyári szárszói találkozón már főpróbát tartó kerti bölcsek újabb performanszára. Akkor viszont milyen alapon akar ez a céltalan, akaratgyenge, döntésképtelen, tutyimutyi bagázs bárkit is elzavarni, hatalomra kerülni? És minek? De nem is ez az érdekes a mi szempontunkból, sokkal inkább az, képesek-e még a hírbe hozott író, zenész vagy tudós hölgyek és urak letagadni, hogy a függetlenségükről hangoztatott minden hazug lózung ellenére nyilvánvalóan egy jól körülhatárolható politikai csoportosulás szekerét tolják. Mit tolják, ők ülnek a bakon ostort pattogtatva, hogy a szerencsétlen szürke és a nyeretlen kétéves engedje középre a szélhámost!”