Orosz krímtorta

2014. március 05. 14:49

A nyugati civilizációt pont ugyanannyira érdekli Ukrajna sorsa, mint a dán zsiráfbébié.

2014. március 05. 14:49
Bárczi Benő
Spíler

„Putyint, rendszerét, vezetési stílusát, sőt mi több hatalmi ambícióit is minden nyugati vezető ismeri. Ebben semmi újdonság nincs. Azt is lehet tudni, hogy Oroszország távol áll a demokráciától. Mégis a nyugati hatalmak minden fenntartás nélkül üzletelnek Putyinnal. Egy biztos Putyin kiszámítható és nem áll fenn annak veszélye, hogy a megkötött üzlet az ellenzékiek ellenállásán megbukik. A Putyinnal való üzletelésben egyébként a németek élen járnak. Elég csak felhozni azt, hogy az Északi Áramlat orosz érdekeltségű gázvezeték megépítéséért létrehozott konzorcium felügyelő bizottságának elnöke a volt német kancellár, Gerhard Schröder. De Angela Merkel ugyanakkor lelkesedéssel nyitotta meg a gázvezetéket az orosz elnökkel és a francia miniszterelnökkel egyetemben, mint azt tette volna baloldali elődje.

Vagy, hogy mást ne említsünk. Európa legnézettebb, legfontosabb, legjövedelmezőbb »focibajnokságának«, a Bajnokok Ligájának az orosz gázipari óriás, a Gazprom a főszponzora. És akkor még nem beszéltünk a Chelsea-ről, a Schalkéről és az orosz oligarchák nyugat-európai szerepéről. Amikor ezek az üzletek megköttettek akkor vajon a nyugat miért nem tiltakozott az antidemokratikus berendezés ellen vagy mondjuk a moldvai és a grúziai oroszmegszállás békefenntartás ellen? Hát igen, talán azért mert a nyugat is érdekek mentén politizál, de azt leönti egy jó adag ideológiai szósszal. Ez az ideológia szósz pedig ott folyik végtelenül a nyugati civilizáció facebook falán, amire lehet hatalmas, nagypacsis lájkokat nyomogatni, de cselekvés nem lesz belőle. A nyugati civilizációt pont ugyanannyira érdekli Ukrajna sorsa, mint a dán zsiráfbébié.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2014. március 05. 18:11
Valóban a világot egyre inkább CSAK az érdekek vezérlik. Persze mindent le lehet önteni ideológiai mázzal, de csak a vak nem látja, hogy a király meztelen.
luga
2014. március 05. 15:54
Hát, az USA demokrácia felfogását mégsem hozhatják fel mintának. Egyébként azt nem merik kritizálni, marad Putyin.
kjkj945
2014. március 05. 15:21
"Halva találták Bárczi Benőt." "Mint macska szokott az egérrel!”
egysegelem
2014. március 05. 15:19
Nem tudom mi ertelme van a nyugati civilizacio szisztematikus lehuzasanak, hogy ebben mi a jo egyeseknek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!