Itt van május elseje

2014. április 30. 15:55

Amióta közmunkások vannak a faluban, rend van a téren, az utcán. Soha ezelőtt nem láttam ilyen tisztaságot.

2014. április 30. 15:55
Soós Szilárd
reposzt

„A munka, az elvégezendő sok, a munkás kevés.  S közben rengeteg munkanélküli téblábol össze-vissza. Nincs itt ellentmondás?  Mert az igaz, hogy a betanított és segédmunkából nincs olyan sok. Olyan munka, amikor szinte az ágyból busszal bevisznek a gyárba, belökik a kávét és kéz alá teszik az anyagot, majd bambulva 8-10 órán keresztül balról jobbra ugyanazzal a lendülettel, 22 másodperces közökkel, ugyanazt a mozdulatot kell megtenni és a végén a busz szinte hazavisz a TV elé, és még jól is fizet. Na az ilyen munka kevés. Az is igaz, hogy ma mindenki jogász, médiamunkás vagy celeb akar lenni. Inkább úgy mondanám, ma mindenki inkább keresni akar, semmint egy közösség részeként a közösségi és egyéni érdekeket is szem előtt tartva egy egész rendszerben hasznosnak lenni, netalán nélkülözhetetlennek (azaz áldozatkésznek). Inkább úgy akar pénzt keresni, hogy a munkát szükséges rosszként, letudandó teherként elviselve, de önmagát attól függetlenül határozza meg, és így magának a szabadság illúzióját projektálhatja a megkeresett pénzzel. Már amíg tart. Hol van már az egy élet, egy cél, hivatás és egyéb magasztos cél, eszmény.    


Amióta közmunkások vannak a faluban, rend van a téren, az utcán. Soha ezelőtt nem láttam ilyen tisztaságot. Nem lett a tér szebb, sőt talán a tisztaság azt is megmutatja, mit is kellene változtatni, hogy harmonikusabb legyen a szemnek is. De rend van. Nem lehetne ezt rendes fizetéssel teljes munkaidőben? Persze egyéb munkára is szükség van.
 
A munka jog és kötelesség is. De több ez annál.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
decens
2014. május 01. 09:41
>A munka jog és kötelesség is. De több ez annál.< = rend
pedroamigo
2014. április 30. 21:10
Voltam már néhány sváb faluban, még szabolcsban is. Ott közmunkások nélkül is rend volt téren és utcán. Összeszedték a szart maguk után...
balbako_
2014. április 30. 17:57
Fatornyos falumban ugyan ez a helyzet. Egyetértek a szerzővel.
kjkj945
2014. április 30. 16:28
Soós Zoltán: HULIGÁNOK PUSZTULÁSA Rekviem Talán Gino vagy Rigoletto mesélte el, hogy nem olyan régen megvadultak a huligánok Róma egyik kerületében. És szaporodván, mint a nyulak: - bűnük közerkölcsi volt főleg - leteperték – ha arra jártak – brutálisan a szende nőket. A közvélemény felsikoltott: oda a becsület, a lányság; és módfelett tanácstalan volt a római főkapitányság. Kihirdették: e vad környéket a turista – míg jó a dolga – elkerülje, mert szüzességét a Hivatal nem szavatolja. Hírlett még, hogy eme intelmet külföldi lapok is közölték; és ettől kezdve rémült férfi- sikolyoktól zengett a környék: luxuskocsin s busz-karavánnal jöttek a sóvár öreglányok – és kilenc szörnyű éj után mind kipusztultak a huligánok. Ez a Soós jobb!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!