A szent, aki ott se volt

2014. május 07. 09:03

Ezer pedofil papot rúgott ki a Vatikán. Kár, hogy a pártfogójukat, II. János Pált épp most avatta szentté.

2014. május 07. 09:03
Tóta W. Árpád
HVG

Végtelenül ciki egy olyan szervezethez tartozni, amely a világ legundorítóbb bűnözőit rejtegeti, és mindent megtesz, hogy azok megússzák a büntetést. Ferenc, úgy néz ki, azon dolgozik, hogy az egyház ne ilyen szervezet legyen.

Viszont van a pápa mosolygós portréján némi légyszar. Emlékszünk, mi történt egy hete? Akkor avatták szentté II. János Pált. Azt a pápát, aki ezeket a bűnöket lazán az utódaira hagyta. Állítólag csodákat tett, mármint II. János Pál, halála után; ez kell a szentté avatáshoz tudniillik, legalább két darab hivatalosan igazolt csoda. Kiszállnak a helyszínelők, körbekerítik a területet, kihallgatják a tanúkat, és az jött ki, hogy a világon más magyarázat nincsen, hanem tényleg az elhunyt pápa gyógyította meg a szóban forgó beteget. Így tehát a szentté avatás akadálya elhárult. Logikus és életszerű.

Meggyógyíthatott volna egyet-kettőt azokból a gyerekekből, akiknek szenvedését szótlanul tűrte, sőt elősegítette. Kiszálltak volna a helyszínelők, körbekerítés, kihallgatás. Évtizedekig rémálmai voltak, papot még fényképen se akart látni, és egyszer csak nem fájt többé. És már nem haragudott II. János Pálra, aki életében nem tett semmit, sőt az se zavarta, hogy konkrét gyerekháremet szervez a kádere Mexikóban. Hidegháborús hadvezér volt, aki szemet hunyt a légiósai atrocitásai felett. Háborús bűnös.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 114 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2014. május 07. 16:00
A saját háza táján..mondjuk már maga az a tény, hogy az szdsz le akarta vinni 14 éves korra annak engedélyezését, hogy homoszexuális kapcsolatot létesíthessen egy fiúgyermek..már ez pedofilia lenne törvényesített formában, ha a parlament is olyan perverz, mint a javaslattevő szdszesek..de ott vannak a zsidó rabbik is, akikről itthon nem írnak, pedig szervkereskedéstől kezdve pedofilián keresztül lánykereskedelemmel is foglalkoznak és elég szép számban..A papokat eltávolították, de a zsidók továbbra is szabadon - és évtizedek óta - "szórakozhatnak"..és persze gazdagodhatnak ilyesmikből. Is. Ocsmány dolgok ezek mindenki részéről, nem kell kettős mérce.
Agnieszka
2014. május 07. 15:32
Úgy gondolom, egy hivatás méltatlan gyakorlója nem a hivatást hitelteleníti, hanem saját magát. Az őt foglalkoztató szervezetet csak akkor, ha a bejelentést ki nem vizsgálják, a bűnt nem követi eljárás. A pap munkája is munka, valamiféle ellenőrzés azon a pályán is van, de már miért kellene szélesebb körűen ellenőrizni egy papot, mint egy tanárt? Itt és most leginkább férfi tanárokkal volt baj. A műhibát elkövető, szabályokat be nem tartó orvos bűne nem az orvoslás elítélését kell eredményezze! A pedofil tanár léte már miért indokolná a közoktatás felszámolását bűnösség miatt? Attól tartok, h. családban, iskolában is történhet elítélendő, sőt, a családi terep a leggyakoribb, vagy egyszerűen az utca, a játszótér, a park is lehet nagyon veszélyes hely. Minden szülő ismeri a gyermekféltést, tudja, h. milyen ritka a baj, de mégis, én még nagyon emlékszem a félelemre, s a kérésre, h. lehetőleg csoportban közlekedjetek, meg hogy sötétedés után gyereknek egyedül nincs helye az utcán. Hitték is, nem is, hogy veszélyes, szerencsére megúsztuk, mi nem találkoztiunk rossz emberrel. A gyermekek figyelmét talán helyes fölhívni, h. ha helytelent tapasztalnak, forduljanak ahhoz a felnőtthöz, akiben leginkább megbíznak. Sajnos, ez sem zárja ki, h. ne történjék baj, és az is igaz, hogy minden vádat alaposan ellenőrizni kell. Óriási tévedés, h. minden igaz, amit bárki, akár egy gyermek állít, de foglalkozni kell vele, ki kell vizsgálni és nyilvánvaló, h. a vétkest büntetni kell. A bűnös nem hiteltelenítheti hivatásrendjét, munkáltatóját, családját, nincs az senkinek a homlokára írva, h. mi van benne.
meghatvelemeny
2014. május 07. 14:17
Tóta le szopóskurváz egy nőt valamelyik förmedvényében, majd amikor ezt szemtől-szembe számonkérik rajta, elmenekül. A videó címe, Tóta megfutamodik és bőg mint a fürdős kurva. Ganyéalak, szararc, büdgec. http://www.youtube.com/watch?v=WnSev4ICZ4Q
ottapont
2014. május 07. 14:10
Dr. Philip Jenkins, elismert egyetemi tanár, író, http://en.wikipedia.org/wiki/ Philip_Jenkins húsz év kutatómunkájával a háta mögött írt egy könyvet “Pedofilok és papok - Egy modern krízis anatómiája címmel”. A könyvében a média által tendenciózusan elhallgatott tényeket taglalja, úgymint: 1. A cölibátus nem okozója a pedofíliának,a nős férfiak között több az erőszak tevő mint a nőtlenek között. 2. A legtöbb, gyermekek sérelmére elkövetett szexuális abúzus családon belül történik. 3. Az összes vallási felekezet körében történnek ilyen jellegű visszaélések, a katolikusok sem kivételek,DE statisztikailag a lista alján vannak, holott ez a legtöbb hívet számláló közösség világszerte! 4. A gyermekek elleni erőszak a társadalom minden területén elterjedt, iskolákban, ifjúsági szervezetekben, sportklubokban stb. 5. A statisztikák szerint a papok között sokkal kevesebb valószínűséggel találni erőszaktevőt. A listát a doktorok, a farmerek és a tanárok vezetik, NEM A PAPOK! 6. A különböző vallások hirdetői közül a katolikus papok között van a LEGKEVESEBB pedofil! 7. A katolikus papok által elkövetett visszaélések, bűncselekmények kapják a legnagyobb sajtóvisszhangot, a katolikus ellenesség miatt. 8. Különbség van a pedofília és a kamaszok iránti szexuális vonzódás között. A legtöbb pedofil eset valójában kamaszok ellen elkövetett erőszak.( Természetesen attól még bűncselekménynek számít, ha kiskorú ellen irányul, jegyzem meg én.) 9. Az előző pontnak azért van jelentősége mert a legtöbb fiatalkorú ellen elkövetett erőszak homoszexuális indíttatású, de ezt a PC média elhallgatja, mivel nem akarja rossz színben feltüntetni a homoszexuálisokat. 10. A tulajdonképpeni pedofíliával vádolt katolikus papok száma csekély. (Egy is több mint sok, jegyzem meg újra én, de a tények is fontosak!) Tovább is sorakoztatja az esetekkel kapcsolatos tényeket az író: http://kics.it/k9sQqQ Érdemes ezeket mérlegelni, feltéve ha nem a katolikus egyház és a papok lejáratása a cél, na és a gyűlöletkeltés. Aki bűnös az lakoljon, de a tények azt mutatják, hogy bűnösök minden vallásból és az élet különböző területeiről akadnak sajnos. Viszont a katolikus papok vannak a média által pellengérre állítva!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!