Az iszlám mag-állam kísérlet

2014. július 02. 22:08

A nyugati társadalmak vezetői azáltal, hogy valamilyen szabadságeszménynek megfelelően hagyják szabadon áramlani a vallás és lelkiismereti szabadságra hivatkozva pl. az iszlám vallást, telepítenek egy trójai falovat.

2014. július 02. 22:08
Soós Szilárd
reposzt

„A szervezet felszólította a többi csoportot, hogy fogadjanak hűséget a kalifátusnak. »Az összes emirátus, csoport, állam és szervezet legitimitását vesztette a kalifa autoritásának kiterjesztésével és a kalifátus fegyveres csoportjainak ezen entitások területére érkezésével«, hallható Abu Mohamed al-Adnanitól, a szervezet szóvivőjétől a vasárnap kiadott felvételen. »Hallgass a kalifádra és engedelmeskedj neki! Támogasd az államod, amely napról napra növekszik!«, tette hozzá.


A helyzet azért komolyabb annál, mint csak pár ezer lázadó hangoskodna Irakban. Országhatárokon átívelő országot kiáltottak ki. Több országból, de egy kulturális vagy vallási háttérből érkeznek a harcolók. De még a nyugati világ muszlim hívői is, legyenek arabok, vagy saját kultúrájukból (értsd, etikátlanságukból, céltalanságukból, vallástalanságukból) kiábrándult iszlám hitű »nyugati« (pesti) srácok. (...)

A nyugati társadalmak rövidlátó politikai és gazdasági vezetői azáltal, hogy valamilyen szabadságeszménynek, vagy ki tudja milyen tervnek megfelelően hagyják szabadon áramlani a vallás és lelkiismereti szabadságra hivatkozva pl. az iszlám vallást, telepítenek egy trójai falovat. Ez a vallás agresszív, térítő vallás, ahol halálbüntetés jár, ha valaki el akarja hagyni. A nyugati társadalomban csodálkozva hatolnak mind beljebb, sőt úgy kell visszafogni magukat, nehogy hirtelen túlnyerjék magukat. Nekik jók a körülmények a vallásuk terjesztésére. De ha eléri a kritikus tömeget a létszámuk, akkor valószínűleg rendet tesznek a vallás és közélet frontján is.

Annyi jó hírem van, hogy a keresztyéneket elviekben megtartják ( a hívőket) adófizetőnek. A többi hitetlent, hisz láttuk mit tettek a szerintük hitetlenekkel, megsemmisítik.

Megérdemeljük a sorsunkat? Nem erről szól. Európában a hitvalló keresztyénséget leépítették, ez volt kívánatos. De ez teremtett egy vallási űrt, vákuumot, légüres teret. Ebbe a felkínált üres térbe szinte beszippantják az új rendet kívánó és új társadalmat  szervező erőt. Nem lesz szívbajos. Nem kérdez, csinálja. De kár volt megtagadni a krisztusi közösséget, mely ugyanúgy épített kórházakat, plántált iskolákat, létrehozta a Vöröskeresztet, még akkor is, ha nem volt mindig szerethető, vagy szimpatikus mindenki számára.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
napvilág
2014. július 03. 11:55
@forsteandretredjemann 2014. július 3. 10:52 "semmit nem kell túldimenzionálni." Márpedig Hitler pont ezt tette (ezt teszik ők maguk is): túldimenzionálta őket. Apropó: milyen minőségben volt alkalmad közelről harci helyzetben tapasztalni őket, ha nem vagyok indiszkrét..? Hitler mind a kereszténységet, mind a bolsevizmust zsidó összeesküvésnek látta, és annyira mindenhatónak tekintette őket, hogy saját bevallása szerint adaptálta saját módszereiket (legalábbis ahogy ő értelmezte azokat) legyőzésükre. Egyébként a közhiedelemmel ellentétben kis híján megnyerte a háborút, csak a saját szeszélyein, tévedésein, bohém életvitelén múlott, hogy vesztett. Hátborzongató egyes egyének szerepe a történelemben.. A muzulmán vallást egyébként érdekes módon megbecsülte, mondván, hogy az egy férfias, harcos vallás.. holott az is zsidó alapú, ráadásul nem lehet pl. a frank keresztes lovagokat harckerülő nőiességgel vádolni.. A Római Birodalom bukásával kapcsolatban annyit fűznék hozzá, hogy szerintem a permanens polgárháborúval magukat ásták alá. Óriási katonai ütőerő volt egy germániai, pannóniai, vagy sziriai parancsnok kezében, és a legtöbben nem tudtak ellenállni a kisértésnek, hogy Róma ellen vonuljanak, mondván, hogy az ott éppen uralkodó semmivel nem jobb náluk. A germánok csak behatoltak az önmagát elpusztító birodalom által teremtett hatalmi vákumba.
napvilág
2014. július 03. 10:11
@regiszter 2014. július 3. 09:34 "Miden modern fanatizmus alapja a zsidó vallás." Ezen az alapon beleértheted a nácizmust is: adoptálta a választott, felsőbbrendű nép tudatot (Übermensch), a népek szolgáljanak, vagy irttassanak ki (mint pl. a jebuzeusok), zelóta fanatizmus, mindentudó csodarabbikultusz (Führerprinzip).
blvr
2014. július 03. 09:30
Nem a szerzőnek volt kívánatos, hanem azoknak, akik elkezdték leépíteni. Egyetértek a szerzővel és már régóta mondom én is, hogy ennek nem lesz jó vége. Csak mert nálunk nincsenek bevándorlók, mert gazdaságilag nem olyan vonzó az országunk, még nem jelenti azt, hogy teljes biztonságban vagyunk. A keresztényeknek pedig újra fel kell venni a "kardot",ha tetszik, ha nem, mert hit nélkül nem fog menni. Persze, lehet, hogy mi már vének leszünk, ha ilyesmire kerül sor, sőt, már lehet nem is leszünk, de az unokáink igen. Ami a felnövekvő generációt illeti, szeretném, ha eljutnának majd odáig, hogy érdekelje őket a hazájuk, hogy akarják megvédeni és ne "úgyis tökmindegy, ők az erősebbek" felkiáltással behódoljanak, de azért ha lehet ne hajtsuk már önként, harc nélkül a fejünket a bárd alá! Mert akkor vége lesz ám a jó világnak,diszkózásnak, romkocsmáknak! Mert igen, a béke vallása a kereszténység, bár ezt a stemplit szerintem csak rányomták, de én mindig a harcosabb kereszténység híve voltam, ami okozott némi lelkifurdalást, de azán rájöttem, hogy nem kell, egyszerűen az önvédelem miatt van. Hogy is szól a mondás? Imádkozz a legjobbért, készülj a legrosszabbra! Az iszlamisták gyerekkoruk óta ezt tanulják, ebben a szemléletben nőnek fel, nekik nem kell megtérniük, ők automatikusan muszlimok, ahogy megszületnek. A keresztény megtérés csodálatos, de ha 20 vagy és mondjuk még nem történt meg, akkor nem tudsz belőle erőt meríteni a fronton. Persze, lehet hit nélkül is a hazát védeni, nyilván, nem tagadom, de abban az esetben a hit tárgya maga a haza, a család, az otthon, ezek pedig éppoly szent dolgok, mint Isten. Szóval lehet hinni sok mindenben, a lényeg, hogy amink van, amiért az őseink, harcoltak, küzdöttek, meghaltak, amit mi magunk felépítettünk, próbáljuk jobbá tenni, azt ne engedjük széttépni soha, senki által!
Akitlosz
2014. július 03. 02:08
Igen, de az iszlám vallás nélkül is veszélyes és trójai faló a sok afrikai és a sok ázsiai betelepítése Európába. Ez utóbbiak közé értve természetesen az izraelieket is. Európa jellege változik meg visszafordíthatatlanul, ha kisebbségbe kerülnek a fehér emberek. Azt pedig tudjuk jól, hogy mit jelent beilleszkedni nem akaró etnikummal együtt élni. Európában ma az van, hogy a bennszülötteknek kell alkalmazkodniuk a bevándorlókhoz és véletlenül sem fordítva. Ebből márpedig baj lesz. Konfliktus esetén az Európában élő bevándoroltak nem valószínű, hogy az európai fehér emberekért fognak harcolni. "Ez a vallás agresszív, térítő vallás," Csakúgy, mint a kereszténység. Sőt a kereszténység volt az első agresszív térítő vallás a világon, amelyik nem tűrt meg más vallásokat maga mellett. Talán egyszer születik egy új Hitler és rendbe teszi Európát. Ha nem, akkor nem lesz többé a Földön nagy többségében fehérek emberek lakta terület. Ez pedig rosszabb hír, mint amilyennek mostan tűnik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!