Vegyük le végre a féket Szegedről, hadd repüljön!

2014. október 07. 17:43

Valóban vicces dolog az, hogy miközben Magyarország megújításáért dolgozunk immár hosszú évek óta, aközben van olyan Fidesz-szervezet, Fidesz-élet, mint például Szegeden, amely nem mutatja a megújulás jeleit. Interjú.

2014. október 07. 17:43
Orbán Viktor
Orbán Viktor
SzegedMa

Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a szegedi kampánynyitón arról beszélt, a párt országos elnöksége elengedhetetlennek tartotta a Fidesz szegedi megújulását, ezért esett a választásuk egy új emberre, Kothencz Jánosra. Kövér László úgy fogalmazott, hogy minden ajtón be kell kopogtatni, “lélektől lélekig kell haladni” ahhoz, hogy megnyerjék az emberek bizalmát. Való igaz, a kormánypártok társadalmi beágyazódása az elmúlt 4-8-12 évben bőven hagyott maga után kívánnivalót Szegeden, és elsősorban a lakótelepeken – elég ha megnézzük a választási eredményeket. A szegedi jobboldalon is többen megfogalmazták, hogy egy határozott vezetőre várnak, aki megújulást hozhat. Mit vár ön a Fidesz elnökeként Kothencz Jánostól, illetve a szegedi jobboldaltól?

Valóban vicces dolog az, hogy miközben Magyarország megújításáért dolgozunk immár hosszú évek óta, aközben van olyan Fidesz-szervezet, Fidesz-élet, mint például Szegeden, amely nem mutatja a megújulás jeleit. Ezért Kövér László házelnök úrnak igaza volt, amikor ezt sürgette. Ráadásul abban is igaza van, hogy a politikának a lényege nem a hatalom, a döntéshozás és a pénzek osztogatása, hanem, hogy közösséget építsünk. A politikának az volna a lényege, hogy az emberek úgy érezzék, van egy lehetőség, egy csatorna, egy ajtó, egy útvonal, amin keresztül be tudnak kapcsolódni az ország közös ügyeinek az intézésébe, például itt Szegeden ezen a lakótelepen is. Most van olyan városunk, sőt az ország legtöbb városa olyan, ahol ez már a Fideszben megtörtént, tehát mi otthon vagyunk a tatabányai lakótelepeken, otthon vagyunk Komlón, Dunaújvárosban, Ózdon, Szegeden valahogy ez nem sikerült. Valahogy a lakótelepi világba az elmúlt évek során nem vagy csak szerény mértékig jutottunk el. Ezért döntöttünk most úgy, hogy ha nem megy belülről, akkor próbáljuk meg kívülről: találjunk egy olyan embert, aki civil, civil szervezetekben dolgozik, aki ezen keresztül rengeteg kapcsolattal rendelkezik, és most hajlandó egy óriási fába belevágni a fejszéjét, és azt mondani, hogy nahát, akkor emberek, kapaszkodjunk össze, és a dolgok menjenek ezentúl másképpen Szegeden. Ez nemcsak azt jelenti, hogy Botka László polgármester úr távozzon, de azt is jelenti, hogy a Fidesz is csinálja másképp. Kothencz János nemcsak egyszerűen a polgármester leváltásáért dolgozik és érvel, hanem a Fidesz rövid és hosszú távú megújításáért is, hogy a Fidesz is csinálja végre másképpen Szegeden. Szerintem ő föl tudja bontani azokat a kapcsolatrendszereket, amelyek korábban létrejöttek a városban, és melyek lefojtják ennek a városnak az energiáit, aminek a Fidesz is a részese. Ha ezt sikerül felbontania Kothencz Jánosnak, akkor szerintem jó reményünk lehet arra, hogy az emberek kitüntetik őt a bizalmukkal, és akkor Szeged végre meglódulhat. Szeged olyan négyesfogat, amelyet mindenki sarkantyúzna, mindenki nógatná, hogy induljon már meg, de vagy a fék van befogódva vagy a kerék nem stimmel, tehát valahogy azt az óriási lehetőséget, ami ebben a városban van, nem érzékelik az emberek, nem tudják az emberek javára kiaknázni, illetve az ő javukra fordítani. Ezért kellene ezeket a fékeket levenni a városról, aztán hadd repüljön!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 143 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2014. október 08. 13:54
Az nem fék, hanem bilincs. Amit mindenre rátesztek, aki/ami nem hódol be a maffia-fidesznek. Húzz a komcsi anyádba laca!
Felebarát
2014. október 08. 10:52
Melyik hűbéresre akarja bízni?...lesz hercegség is?
BőröndÖdön
2014. október 08. 10:35
Szarházi,hazug,disznó!
Ouroboros
2014. október 08. 09:32
Szerintem is le kell venni Szegedről a féket. A fék: a fideszes többségű képviselőtestület. Ki a fideszesekkel Szegedről!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!