Piros lap a kormánynak

2015. június 02. 07:34

Egyelőre csatát nyert a józan ész, de az ellene folytatott kormányzati „"szabadságharcot” még nem nyerte meg. Egyelőre!

2015. június 02. 07:34
Bihari Tamás
Népszava

„Ha felnőtt korban fosztanak meg valakit a férfiasságától, megőriz bizonyos reflexet korábbi életéből. A 2010 után többé-kevésbé kasztrált Alkotmánybíróság (Ab) is úgy viselkedett, mintha még mindig a politikától független, nagy tekintélyű alkotmányjogászok alkotnák és nem töltötték volna föl kormányközeli tagokkal: elkaszálta a nemzeti parkok területének a fideszes hűbéresek közötti kiosztását lehetővé tévő törvénymódosítást.

Igaz, most nem az izgága ellenzék, a norvégok és Soros támogatta méregzöldek hepciáskodtak az unalomig emlegetett földmutyi elen, hanem az államelnök. Áder János, aki nem vádolható azzal, hogy furtonfurt a legfelsőbb jogi fórumhoz szaladgálna, most nem igen tehetett mást. Magára öltötte a természet és környezetvédelem, a fenntartható fejlődés gúnyáját és ebből arcvesztés nélkül nem bújhatott volna ki, ha szemet huny a magyar természetvédelem felszámolása fölött. (...)

A törvénymódosítás kegyúri osztogató célja annyira átlátszó volt, hogy még a Fidesz frakcióban is akadt egy-két karakán képviselő, aki nem szavazta meg, így a kétharmados részeket is tartalmazó törvényjavaslat elbukott. Az agrártárcánál ezt követően kigyomlálták ezeket, és az egyszerű többség így már elfogadta a nemzeti parki területek átjátszását a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez (NFA), amely sok vitát kiváltó állami földbérlet pályázatairól híresült el.

Egyelőre csatát nyert a józan ész, de az ellene folytatott kormányzati »szabadságharcot« még nem nyerte meg. Egyelőre!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. június 02. 15:07
Kit állítottak ki faszkalap?
puszika
2015. június 02. 11:42
Nem vagy te normális Bihari!!!!
cutcopy
2015. június 02. 11:00
Hát persze, ha meg nem kaszál az AB akkor is piros lap mert nincs jogállam.. Kissé rövid ez a bolsevik látókör..
Vadjoe
2015. június 02. 10:54
A komcsiknak folyton a piroson jár az eszük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!