Nem vehetik el a magyarok munkáját II.

2015. július 01. 13:18

Miért kellene rossz szemmel nézzük azt, hogy emberek egy jobb élet reményében gazdagabb országokba vándorolnak?

2015. július 01. 13:18
Isztin Péter
Morfondír.ro

A fentiekben néhány praktikus gazdasági problémát néztünk meg, ami árnyalhatja a bevándorlással kapcsolatos, előző írásomban felvázolt optimista képet. Szeretném azonban ezúttal is optimista hangon befejezni mondandómat. Milyen normatív következtetéseket lehet levonni a fentiekből? Jelentik-e a bevándorlással kapcsolatos praktikus problémák azt, hogy az újonnan felerősödő bevándorlásellenes attitűd indokolt lenne?

Véleményem szerint, bár a problémák miatt a bevándorláspárti álláspont is árnyalandó, és a lehetséges kulturális feszültségekről sem szabad megfeledkezni, a válasz a kérdésre alapvetően az, hogy nem. A bevándorlásról szóló nyugati diskurzus gyakran kizárólag hazai, nemzetállami szemszögből vizsgálja a kérdést, háttérbe szorítva azt a tényt, hogy a nagyobb migráció óriási pozitív hatást gyakorol magukra a migránsokra, még azokra is, akik – a magyar kormány kifejezésével élve – „megélhetési bevándorlók”.

Miért kellene rossz szemmel nézzük azt, hogy emberek egy jobb élet reményében gazdagabb országokba vándorolnak? Michael Clemensnek és társainak becslései alapján az országok közötti határok teljes megnyitása a bevándorlás előtt a világ GDP-jének megduplázódását eredményezheti. A hasznok nagyobb része ugyan nem a fejlett világ jelenlegi lakosainál jelentkezne (bár mi is összességében inkább nyertesei lennénk a folyamatnak, a múltkor bemutatott mechanizmusok révén), de miért ne mozdulhatnánk el egy, a jelenleginél kozmopolitább nézőpont irányába, ha a bevándorlás hasznait és költségeit elemezzük?

Ezen álláspontomat természetesen nem muszáj az olvasóknak is osztaniuk, azonban, ahogyan Tyler Cowen érvelt egy kiváló írásában, a közgazdaságtani megközelítés egy fontos jellemzőjének tekinthető, hogy az embereket alapvetően egyenlően kezeli mind akkor, amikor az emberek magatartását értékmentesen vizsgálja, mind pedig akkor, amikor ebből normatív következtetéseket von le. A politikai jobboldal féltheti a nemzeti kultúrákat a tömeges bevándorlástól, a politikai baloldal pedig a jóléti állam egyes elemeit, mégsem szabadna megfeledkezni arról, hogy végső soron emberekről van szó. Akik ráadásul, ha jól csináljuk, minket is gazdagabbakká tehetnek.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
smarton
2015. július 02. 09:17
Barom! "Miért kellene rossz szemmel nézzük azt, hogy emberek egy jobb élet reményében gazdagabb országokba vándorolnak? Michael Clemensnek és társainak becslései alapján az országok közötti határok teljes megnyitása a bevándorlás előtt a világ GDP-jének megduplázódását eredményezheti. A hasznok nagyobb része ugyan nem a fejlett világ jelenlegi lakosainál jelentkezne (bár mi is összességében inkább nyertesei lennénk a folyamatnak, a múltkor bemutatott mechanizmusok révén), de miért ne mozdulhatnánk el egy, a jelenleginél kozmopolitább nézőpont irányába, ha a bevándorlás hasznait és költségeit elemezzük?" A világ és az ember élete nem GDP-bő áll! Sikerült a civilizált világot a pénzvilágnak a katasztrófa szélére taszítania. Vallást, erkölcsöt, vagyis a civilizáció vívmányait kipusztítani. Majd megtanulják, hogy az élet kőbunkóból, erőszakból, életben maradásból, vagyis biológiából áll.
august
2015. július 02. 06:52
:) Aki eddig nem volt tisztában azzal, hogy mit jelent az internacionalista és globalista világszemlélet, az olvashatja az alábbi sorokat... ---- "Miért kellene rossz szemmel nézzük azt, hogy emberek egy jobb élet reményében gazdagabb országokba vándorolnak? Michael Clemensnek és társainak becslései alapján az országok közötti határok teljes megnyitása a bevándorlás előtt a világ GDP-jének megduplázódását eredményezheti. A hasznok nagyobb része ugyan nem a fejlett világ jelenlegi lakosainál jelentkezne (bár mi is összességében inkább nyertesei lennénk a folyamatnak, a múltkor bemutatott mechanizmusok révén), de miért ne mozdulhatnánk el egy, a jelenleginél kozmopolitább nézőpont irányába, ha a bevándorlás hasznait és költségeit elemezzük?" ---- A mutatvány általában ott bukik meg, hogy a "gazdagabb országok" polgárai megelégelik, hogy az az ország, amit munkájukkal gazdaggá tettek, olyan tömeg szállásává változott, ahol mindenki a jólétet követeli, anélkül, hogy részt vett volna az ország gazdaggá tételében.
választópolgár
2015. július 02. 00:16
"Miért kellene rossz szemmel nézzük azt, hogy emberek egy jobb élet reményében gazdagabb országokba vándorolnak? " Már megint agy álértelmiségi másokra hivatkozó ömlengés... Akkor neked is elmondom: Ne általánosságban a társadalomról hablatyoljál,hanem ÉLD AZ ELVEID, vegyél feleségül egy szomáliai bevándorlót, a lányodat add hozzá egy másikhoz, keveredjél velük, illeszd be a családodba, de addig is a gyereked helyett fizessél plusz adót hogy eltartsd őket. Nem majd mások, HANEM TE CSINÁLD. AKKOR ÉS CSAK AKKOR LESZEL HITELES. Ha ez megvan, akkor írogassál befogadásról. Addig az ömlengésed csak egy vélemény a sok közül. Ami mint tudjuk olyan mint a se..lyuk. Mindenkinek van belőle egy, de senki sem kiváncsi a másikéra.
2015. július 01. 21:00
Ez a fazon a holdon él? Németország, Franciaország több évtized alatt nem tudta integrálni a mainál kedvezőbb viszonyok között odaérkező bevándorlókat. Mi a saját kisebbségünket sem vagyunk képesek integrálni. Ráadásul ez az emberáradat megnehezíti a valódi menekültek kiszűrését is, meg persze a nem kívánatos személyekét.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!