„Cudar” valóság

„Ahogy máshol, nálunk is hatalmas gond az elvándorlás – a vonzó, nyugati fizetések folyamatosan szívják el a magyar pályakezdő orvosokat. Ám az ágazatban talán éppen a rezidensek kerültek mostanra a legjobb helyzetbe, hiszen a mindenkire kiterjesztett ösztöndíjprogram végeztével a kezdő szakorvosi fizetésük igazodik majd a szakképzés alatt kapott összeghez, így havonta átlagosan nettó kétszázhetvenezer forintot visznek majd haza. Zárójelben megjegyzendő, hogy sok diplomás fiatal örülne itthon annak, ha ennyi lenne a kezdőfizetése, bár vitathatatlan tény az is, hogy az orvosi munka összehasonlíthatatlan más szakmákkal.

Lehetne folytatni a sort például az alapellátás megújításával, számos vidéki kórház nagy ívű fejlesztésével, az új fővárosi sürgősségi centrummal vagy akár a népegészségügyi programokkal. Tény, hátulról indul az egészségügy, de a 2016-os költségvetést is látva már pislákol a fény az alagút végén. Ezt alátámasztja egyébként a Brüsszelben az idén kiállított 2014-es euró­pai fogyasztói index eredménye is, amely kijelenti: »Magyarország követi az európai egészségügy fő áramlatát, és folyamatosan fejleszti a rendszer összteljesítményét – 2013 óta javulás észlelhető az összevetés szinte minden szegmensében, igaz, alacsony szintről«.

Nos, talán ahhoz a bizonyos készülő könyvhöz érdemes lenne ezeket a szempontokat is tüzetesebben megvizsgálni, dacára annak, hogy a »Szegény kórházban« látottak vélhetően izgalmasabb, drámaibb és botrányosabb arcát mutatják az itthoni helyzetnek, s kétségtelenül szaftosabb témái lehetnek egy készülő irománynak. Ám ha már a kiragadott példák hitelességénél tartunk, az írónő ellátogathatna akár a miskolci kórházba is, amely mostanra kiemelkedő, már-már nyugat-európai szintű felszereltségű. S így például az is lehetne a könyvben helyet kapó fejezet címe, hogy »Magyarország, ahol robotok mászkálnak a kórházi folyosókon.«”