Na, most már tényleg szálljatok ki a méhemből – és a gyerekem fejéből!

2015. december 17. 08:37

A testvér a legtöbb, amit a gyerekemnek adhatok? Nem. Hanem a feltétel nélküli szeretet.

2015. december 17. 08:37
D. Tóth Kriszta
WMN

„Tényleg azt hiszitek, hogy az a közel egymillió magyar család, ahol egy gyerek nevelkedik, és az a majdnem ugyanennyi, ahol egy sem, majd ezt a hirdetést hallva áll neki gyereket gyártani? »Anyukám, gyere be a konyhából, azt mondják a rádióban, jobb ember lesz az Ádámkából, ha csinálunk mellé egy Lilikét is! Testvérben az erő!« És még ha ez így is lenne, és valami furcsa, kifacsart, lekezelő logika alapján tényleg szégyellnék magukat azok, akik megtehetnék, de nem szülnek szakmányban… mi van azokkal a nőkkel és férfiakkal, akik hiába szeretnének, nem lehet gyerekük, vagy nem lehet második? Mi van az elváltakkal, a megözvegyültekkel, azokkal, akik elvesztettek mondjuk a kettőből egyet? Azokkal, akiknek nem engedhetik meg maguknak a másodikat, a harmadikat, a sokadikat? Azokkal a nőkkel, akik egyszerűen nem mernek többet szülni, mert nem lesz hova visszamenni önmegvalósítani dolgozni? (Azt már meg sem kérdezem, hogy azokkal mi van, akik egyszerűen úgy döntenek, hogy egy is elég. Borítékolom a választ…)

Lolának nincs testvére, mert nincs. Lesz? Lehet, hogy igen. Nem lesz? Az is lehet. Van ennek oka? Van. És annak? Annak is. Köze bárki kívülállónak van hozzá? Nincs. Boldogok vagyunk úgy, ahogy vagyunk? Nagyon, köszönjük a kérdést.

A testvér a legtöbb, amit a gyerekemnek adhatok? Nem.

Hanem a feltétel nélküli szeretet.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 187 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. december 17. 20:58
Szeretnél a figyelem középpontjában kerülni ugye?...pedig senki nem akar a méhedben kotorászni, ellenben a fejedben megtehetnék, és mondjuk állíthatnának a szövegértésért felelős processzoron...:)
2015. december 17. 17:37
Komplett hülye.
táltos
2015. december 17. 17:33
VAjon miért nem akad ki D. Tóth Krisztina, hogyha meglát egy Domestos reklámot. Miért nem ír arról, hogy sokak nem tehetik meg, hogy Domestost vegyenek, vagy csak úgy nem akarnak venni elég nekik az egyszerű Hypo is. Hogy képzeli bármely tisztítószer gyártó, hogy megmondja mivel takarítsam ki a WC-t. Ez a "Testvérben az erő" dolog egy kampány. Akinek inge magára veszi, akinek nem lesz.rja és veszi továbbra is a Hypo-t. Sok lélekben megfáradt ember zúdítja most a támadásait minden olyan megnyilatkozásra, ami ösztönözni próbálja az embereket a gyerekvállalásra. Talán csak nem attól félnek, hogy termékeny talajra hullanak ezek a próbálkozások?
Peter8811
2015. december 17. 17:28
https://www.youtube.com/watch?v=b1VgSE_-oJM Ez is D Tóth Kriszta itt tudott emberi is lenni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!