Na, most már tényleg szálljatok ki a méhemből – és a gyerekem fejéből!

„Tényleg azt hiszitek, hogy az a közel egymillió magyar család, ahol egy gyerek nevelkedik, és az a majdnem ugyanennyi, ahol egy sem, majd ezt a hirdetést hallva áll neki gyereket gyártani? »Anyukám, gyere be a konyhából, azt mondják a rádióban, jobb ember lesz az Ádámkából, ha csinálunk mellé egy Lilikét is! Testvérben az erő!« És még ha ez így is lenne, és valami furcsa, kifacsart, lekezelő logika alapján tényleg szégyellnék magukat azok, akik megtehetnék, de nem szülnek szakmányban… mi van azokkal a nőkkel és férfiakkal, akik hiába szeretnének, nem lehet gyerekük, vagy nem lehet második? Mi van az elváltakkal, a megözvegyültekkel, azokkal, akik elvesztettek mondjuk a kettőből egyet? Azokkal, akiknek nem engedhetik meg maguknak a másodikat, a harmadikat, a sokadikat? Azokkal a nőkkel, akik egyszerűen nem mernek többet szülni, mert nem lesz hova visszamenni önmegvalósítani dolgozni? (Azt már meg sem kérdezem, hogy azokkal mi van, akik egyszerűen úgy döntenek, hogy egy is elég. Borítékolom a választ…)

Lolának nincs testvére, mert nincs. Lesz? Lehet, hogy igen. Nem lesz? Az is lehet. Van ennek oka? Van. És annak? Annak is. Köze bárki kívülállónak van hozzá? Nincs. Boldogok vagyunk úgy, ahogy vagyunk? Nagyon, köszönjük a kérdést.

A testvér a legtöbb, amit a gyerekemnek adhatok? Nem.

Hanem a feltétel nélküli szeretet.”