Amikor leszáll az éj, Nicolas Cage új filmjében akkor jönnek a Goofy-szörnyek
Cage rage helyett komolyan vehetetlen szörnyek, alibi történet és alibi szereplés másfél órán keresztül, amit ki lehet bírni, csak éppen felesleges.
Két dologban voltam biztos, mielőtt elmentem volna megnézni ezt a filmet: hogy az elején nagyon ideges leszek, mert már megint ugyanaz, és hogy a végére nagyon szeretni fogom, pedig ugyanaz. Na jó, utóbbit csak reméltem.
„Miután a csapat a sárga földig lerendezte egymást, természetesen hamar kiderül, hogy mégis, kinek volt igaza, és kezdetét veheti a békülésbe oltott finélé is. A filmtörténetben először végre egyszer van értelme a főgonosz zárómonológjának, teljesen döbbenetes. Beérik a komor és baljós nagy szomorúság a film elejéről, először nem is értem, miért nem állt össze sokkal előbb a kép, aztán órákkal később jövök rá. Ez a film vagy a 2020-as években játszódik, és engem átvertek a »napjainkban« felirattal, vagy épp a leghiúbb szuperhős nem költött eleget szemránckrémre és plasztikai sebészre, mert mit mondjak, egy tízessel néz ki öregebbnek a vélelmezhető koránál. A sötét felfedezés örömére majdnem lebontanak egy sziklaerődöt, de szerencsénkre beigazolódik, hogy a szovjet építészetnek voltak a csernobili atomerőműnél jobb pillanatai, míg odakinn, a jeges sziklák közt végre delarálják, amire a film eleje óta vártam: a bosszúnak semmi értelme, a gyógyulás útja az, ha lemondunk róla.
A levezetés már csak arra kell, hogy hagyjon némi reményt egy következő Bosszúállók filmre, illetve, hogy Stan Lee ellője a kötelező cameót. A feliratok közben és után is van extra jelenet, inkább csak aranyos, mint előremutató, de legalább nem kell attól tartani, hogy megszégyenülve kell kikullogni a teremből, amikor a takarítók már a körbesöpörték az embert: van miért várni, és ha másért nem, egy mosolyért talán érdemes is.
Összességében a Polgárháború nekem sokkal jobban tetszett, mint az Ultron kora, sőt, annak ellenére, hogy nem volt benne Thor és Loki, legalább annyira bejött, mint az első Bosszúállók film. A Galaxis őrzőivel persze semmi sem veheti fel a versenyt, de mindenképp érdemes megnézni; és mivel itt mégis az életnagyságúnál jóval nagyobb, hangosabb, és mégháromdimenzósabb dolgokról van szó, szerintem érdemes moziban.”