A nyugat-európai intézkedésekre megadjuk a válaszokat

2017. június 28. 11:00

A fuvarozást azért is nehéz lenne elengedni, mert már negyven éve kapcsolódom ehhez a szakmához.

2017. június 28. 11:00
Wáberer György
Világgazdaság Online

A Waberer’s Internationalből ugyan kiszállt, de továbbra is elnöke a Magyar Közlekedési Fuvarozók Egyesületének (MKFE). Ezt a pozíciót hosszú távon megtartja?

Nem mondhatom vissza ezt a tevékenységet, hisz két évvel ezelőtt vállaltam el, hogy miniszterelnöki megbízottja leszek a témának, az MKFE képviselőjeként. Már akkor látszódtak azok a súlyos protekcionista intézkedések, amelyeket a nyugat-európai országok a kelet-európaiakkal szemben érvényesítenek. Ekkor az volt a feladatom, hogy kidolgozzunk egy intézkedéscsomagot, amellyel ezeket a lépéseket kompenzáljuk. A feladat nagy részét megoldottuk, de közben újak jöttek: akkor még csak a németek vezették be a fuvarozóinkra is vonatkozó minimálbér-rendeletet, januártól már az osztrákok is. Ráadásul a németek a közelmúltban azt is bejelentették, hogy egy bizonyos idő után a gépjárművezetőknek szállodában kell eltölteniük a pihenőidejüket. Tehát újabb problémák generálódtak, amelyekre keressük a megoldást. A fuvarozást azért is nehéz lenne elengedni, mert már negyven éve kapcsolódom ehhez a szakmához. A továbbiakban is mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy ezt a szakmát képviseljem, és a nyugat-európai intézkedésekre megadjuk a válaszokat.

Amikor kiszállt a Waberer’s Internationalből, azt mondta, hogy mielőbb fel akarja számolni Budapest szégyenfoltját, az egykori SZOT-szállót. A folt még mindig ott van.

Az elmúlt egy év nem telt el tétlenkedéssel. Nyílt tenderen neves építészirodáktól kértünk terveket a beruházás irányának meghatározására. A pályázatnak két díjazottja is lett, és az általuk készített látványterv alapján adtunk megbízást egy cégnek a ház komplett tervdokumentációjának elkészítésére. Ez megszületett, már rendelkezünk érvényes építési engedéllyel, és a kivitelezőt is kiválasztottuk, a Market lett a győztes, az építkezés pedig napokon belül elkezdődik.

Milyen lakások épülnek az egykori SZOT-szálló helyén?

A Budapest egyik legszebb részén fekvő területen olyan társasházat építünk, amelyben a legigényesebb, legszínvonalasabb lakások kapnak helyet. Az igényektől függ a kialakítandó lakások száma, de terveink szerint hetven-nyolcvan, főleg 150 négyzetméteres luxuslakásokat akarunk építeni. Mindez nagyságrendileg egy húszmilliárd forintos beruházás eredményeként jön majd létre. Úgy tervezzük, hogy körülbelül két év múlva, 2019 júniusában adjuk át a lakásokat.

Miből állják a költségeket?

Részben a Waberer’s International értékesítéséből, részben bankhitelből. Amikor elkezdjük majd árulni a lakásokat, az ebből származó pénz is befolyatható az építkezésbe.

Más ingatlanberuházásban is érdekelt.

Igen, vannak olyan projektek, amelyekkel az előbbinél jobban állunk. Tavaly ősszel elkezdtük a Hillside Offices projektet, az Alkotás és a Csörsz utca sarkára egy energiatakarékos, 22 ezer négyzetméteres irodaházat építünk, amely alatt háromszintes mélygarázs lesz. A beruházás a napokban érkezik egy látványos fejezetéhez: az épület kezd kilátszani a földből.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2017. június 28. 17:23
Pontosan ez lenne az EU lényege, hogy ne tegyenek szándékosan keresztbe a tagállamok egy részének gazdasági hátrányt okozva. Vagy, hogy azonos minőségű terméket kapjanak EU-n belül minden országban egy egy élelmiszer esetében. De könnyebb demokrácia hiányokkal baszogatni őket.
OrangeOrder
2017. június 28. 14:16
És Budapest újabb szégyenfoltja tűnik el a Fidesz-kormányzás alatt. Köszönjük szépen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!