Jézus üzent a magyar kormánynak!

2017. október 13. 10:55

Lehet a furmányos irgalmatlanságot, amit műveltek, észszerűségnek meg önérdeknek mondani. Nevezzétek, ahogy akarjátok, tényleg. Csak azt az egyet tegyétek meg végre, hogy nem nevezitek kereszténynek.

2017. október 13. 10:55
Balavány György
Balavány György
HVG

„Ki cselekedett Isten szerint való módon, kérdezi Jézus a megkövült főokost. Az pedig ki nem mondaná, hogy »a szamaritánus«, inkább így felel : »az, aki irgalmas volt«.

Kedves mai törvénytudók, papok, léviták és egyéb potentátok – ha ez a történet nem tetszik, olvassátok, kérlek, a Hegyi beszédet. (A Máté evangéliuma 5. részénél kezdődik.) Világos ott is Jézus szavaiból, hogy aki csak a sajátjait szereti, az még nem csinált semmit. A Biblia Jézusra nem csupán arra hív, hogy azt szeressétek, akit könnyű.

Lehet a furmányos irgalmatlanságot, amit műveltek, észszerűségnek meg önérdeknek mondani. Nevezzétek, ahogy akarjátok, tényleg. Csak azt az egyet tegyétek meg végre, hogy nem nevezitek kereszténynek. Mert a keresztény azt jelenti, hogy krisztusi, ő pedig mindig a tőle elkülönbözőért cselekedett, nemcsak kockázatot vállalva, de az életét adva érte. Az egészséges a betegért, az ártatlan a bűnösért, az Isten az emberért.

Menj el, mondja a mester, és »te is hasonlóképp cselekedj«.

(Amúgy pedig halkan és szomorúan jegyzem meg, hogy számos keresztény menekültet toloncolunk vissza a földi pokolba. De ez egy másik történet, legközelebb elmesélem.)”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 85 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
útonjáró
2017. október 15. 19:22
"Jézus üzent a magyar kormánynak!" te már csak tudod, ecsém... ;) a kormánytól is igen messze vagy, na de Jézustól... ;)))
Text adósság
2017. október 15. 12:50
Balavány neked meg azt üzente Terry Black kapd be Vóna himbilimbijét.
balsors
2017. október 14. 06:41
A zsidók Babiloni fogsága és a Mai Európa Babiloni megszállása közötti párhuzam nem szúrja a szemét? Igaz ehhez nem sorokat hanem fejezeteket kell elolvasni.
kelekazi
2017. október 13. 23:02
Balavány ! Ez nagyon halavány.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!