Hogyan befolyásolja a mindennapi stressz a politikai választásokat?

2017. október 11. 16:42

A nem rendszeres szavazók hajlamosak lehetnek túlbecsülni a szavazásra fordítandó erőforrásaik mértékét.

2017. október 11. 16:42
Lantos Dorottya
Mindset Pszichológia

„Hassell és Settle (2017) a kutatásukban résztvevőket először megkérték, soroljanak fel három olyan dolgot, mely jelenleg stresszt jelent a magánéletükben, ezzel erősítve ezeknek a faktoroknak a pillanatnyi jelentőséget. Ezt követően a résztvevők egy skálán indikálták, mennyire valószínű, hogy a következő szavazáson részt fognak venni. A válaszokat egy kontrollcsoporttal hasonlították össze, ahol a résztvevőket nem emlékeztették a mindennapi stresszhatásokra.

A kutatás eredményei szerint a stresszre emlékeztetett, nem rendszeres szavazók (itt olyan személyek, akik az előző két szavazás közül legalább egyen nem vettek részt) kevésbé tartották valószínűnek, hogy a következő szavazáson részt fognak venni, mint a kontrollcsoport nem rendszeres szavazói. Ezzel ellentétben a mindennapi stresszre emlékeztetett rendszeres szavazók (itt olyan személyek, akik az előző két szavazáson részt vettek) még nagyobb valószínűséggel jelezték, hogy a következő szavazáson részt fognak venni, mint a kontrollcsoport rendszeres szavazói.

Ez a kutatás értékes adatokat ad hozzá az eddig elérhető szakirodalomhoz. Többek között hangsúlyozza a rendszeres szavazás fontosságát. Amennyiben tehát egy állam szeretné az állampolgárait maximálisan mozgósítani a különböző szavazásokon és választásokon, ezt fontos lehet figyelembe venni, és a szavazásokon való részvétel rendszerességét motiválni. Az első szavazók részvételének motiválása szintén fontos szerepet játszhat ezen állampolgárok későbbi részvételének valószínűségében is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
USS Angel
2017. október 12. 11:06
Hogyan befolyásolná a szavazási hajlandóságot, ha kötelezővé tennék a szavazást? :)
annamanna
2017. október 12. 05:13
Nem a szavazáson való rendszeres részvételt, hanem általában a mindennapi élet rendszerességét kellene erősíteni. Ha az élet általában elég szervezett, akkor a szavazáson való részvételre már nem kell külön mozgósítani. Teljesen nyilvánvaló például, hogy a nyugati megyék rendezett kis falvaiban nagyobb a szavazási hajlandóság, mint a nyírségi falvakban; a rendszerességhez szokott munkavállalók körében nagyobb a szavazási hajlandóság, mint a munkanélküliek körében stb. Tehát egy általában vett rendszerezett, fegyelmezett életbe könnyebben belefér a politikai szavazáson való részvétel, mint a fegyelmezetlenbe. A munkához szokott zsidók könnyebben együttműködtek a nácikkal is, mint a munkához nem szokott cigányok; a fegyelmezett Bukowsky életébe belefért a katonai behívó, de a fegyelmezetlen Berger életébe nem. Itt van egy nyavalygás arról, hogy milyen szörnyű, hogy a francia fiatalok apolitikussá váltak és nem mennek szavazni: https://www.youtube.com/watch?v=GPj1ozBHKPM Teljesen egyértelmű, hogy a közömbössé válás összefügg a fegyelmezetlenséggel, a rendszeresség hiányával. El lehet ráncigálni fegyelmezetlen embereket egy szavazásra, de legközelebb megint ráncigálni kell őket; az egyik szavazáson való részvétel nem fogja automatikussá tenni a következő szavazáson való részvételt, ha általában az élet szervezetlen és kaotikus. A fenti felmérésből csak az derül ki, hogy a nem rendszeres szavazók (általában) jobban függnek a pillanatnyi benyomásaiktól, mint a rendszeres szavazók.
paraklétosz
2017. október 11. 19:00
Brit tudósok dorottyolnak.
Akitlosz
2017. október 11. 18:09
"Hogyan befolyásolja a mindennapi stressz a politikai választásokat?" Ez valami kormánymegbízásos kutatás? Mert ez a politikusokon azaz az ebben érdekelteken kívül nem sok mindenkit érdekelhet. De kinézem belőlük, hogy azért stresszelik szándékosan a társadalmat, mert ettől remélnek több szavazatot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!