Palmüra romjaiban botlik el a jövő

2017. október 09. 18:26

Az Iszlám Állam pusztulásához kétségtelenül hozzájárul, hogy a múlt lerombolásával vakká lettek a jövőjükre is.

2017. október 09. 18:26
Szegőfi Ákos
Mindset Pszichológia

„Az etnocídium fogalma egy népcsoport kultúrájának elpusztítását jelöli. »A genocídium a népek testét gyilkolja le, míg az etnocídium a lelküket« (Clastres, 2015).

Az eltérő nyelvnek, az emlékhelyeknek, a szertartásoknak, szokásoknak és a hiedelemvilágnak pusztulnia kell. Az olyan kutatók, mint az izraeli Yuval N. Harari szerint a történetmesélés, a közös narratíva megalkotása a kulcs ahhoz, hogy tömegeket egy társadalom együtt dolgozó és együtt érző fogaskerekeivé lehessen szervezni (Harari, 2016). Az IS is igyekszik kialakítani egy narratívát az elfoglalt városokban és az erőszakkal megtérített emberek között, és igyekszik ebből bizonyos dolgokat kihagyni. A fekete zászlót lengetők, rajta a felirattal, »Allah az egyetlen Isten« ugyan hogyan is lennének képesek elviselni a Kalifátus szívében Palmüra ezeréves üzenetét, ahol egyszerre volt római színház, görög stílusban emelt oszlopsor és főníciai istennek szentelt templom?

Az idealizált múltat középpontba helyező, populista-nacionalista történelemszemlélet veszélye, ahogyan azt Pataki Ferenc megfogalmazta, abban áll, hogy »a múlt az önigazolás túlsúlyos formájává válva kalodába zárja a jövőre irányuló képzelőerőt« (Pataki, 2006). Az ahistorikus történelemszemlélet veszélye ezzel szemben az iránytű elveszítése, a hibák újraismétlése. Az IS pusztulásához kétségtelenül hozzájárul, hogy a múlt lerombolásával vakká lettek a jövőjükre is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Giuliano
2017. október 10. 13:35
Sajnos kiirthatatlanok,mint a parlagfű nálunk,mert különféle vádalkukkal és fogolycserékkel továbbra is elvegyülnek a békés tömegek között,és nem látható a homlokukon a jel,mely alatt szent fanatizmus által hajtva tovább szervezkednek,szaporodnak,ha egy felrobbantja magát hősként állhat Allah elé és a helyére lépnek újak. Sajnos Noé flegmán,felületesen tette a dolgát s potyautasokként nemcsak szúnyogokat vitt magával meg patkányt,hanem bűnös eszmék spórái is a fedélzetre kerültek,melyek akár sziklás talajon is kihajtva gyökeret vernek--,az Úr szelekciós akarata így halt hamvába ,s még egy globális özönvizet zúdítani a világra már nincs energiája,hagyja hát a pusztulásba rohanni,és újratervezi az Ádám-projektet!
Gregorius
2017. október 10. 12:28
Ezekből a rombolásokból is látszik, hogy az IS szélsőséges fanatikusok gyülekezete. Ez a a terület vagy 1000 éve iszlám fennhatóság alatt van. Azóta rengeteg muszlim uralkodónak nem bántotta a szemét Palmira vagy az asszír emlékek, ezek viszont nekiestek. Amikor például a szultán elfoglalta Bizáncot az Aya Sofiát mecsetté tette, de nem romboltatta le és még a mozaikokat sem verette le, csak lemeszeltette....
catalina9
2017. október 10. 07:08
Az IS pusztulásához kétségtelenül hozzájárul, hogy a múlt lerombolásával vakká lettek a jövőjükre is" ez most hogy?
brekker
2017. október 09. 18:37
A nyugatai pszichológia idióta ráolvasásaival nehéz lesz az iszlám ellen küzdeni. Hülyebaleknek jók lesztek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!