Kalózok vagy királylányok

2017. november 11. 11:59

Igaz, egész Európa népessége fogyatkozik és öregszik, mégis van különbség az egyes országok között.

2017. november 11. 11:59
Faggyas Sándor
Magyar Hírlap

„A szellemi és intellektuális versenyképességünk és a jó politikai tervezés érdekében, Kopp Mária szellemiségét idézve, egy kutatóintézetet szeretnénk felállítani – jelentette be Orbán Viktor májusban, a II. Budapesti Demográfiai Fórumon. Ennek értelmében a héten megalakult családügyi kabinet első ülése után elhangzott, hogy december 1-jével létrejön a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs), amely segíti majd a kormányzat családpolitikai döntéseinek megalapozását és előkészítését.

Jelképes a névválasztás, hiszen az öt éve elhunyt Kopp Mária orvos, pszichológus indította el a Három Királyfi, Három Királylány mozgalmat azzal a céllal, hogy megszülessenek a fiatalok által kívánt, tervezett gyermekek. Mert ahogy a népmesékben gyakran a harmadik királyfi vagy királylány menti meg az öreg királyt, az országot, a mai demográfiai helyzetben nagy szükség lenne arra, hogy minél több családban megszülessen az első után a második, majd a harmadik gyermek is. Ahhoz ugyanis, hogy megálljon az 1981 óta tartó népességfogyás, helyreálljon társadalmunk természetes reprodukciója, szükséges, hogy minden magyar nő legalább két gyermeket szüljön és neveljen föl élete folyamán. Ezért a kormány azt a célt tűzte ki, hogy a jelenlegi 1,5-ről 2030-ra 2,1-re emelkedjen a teljes termékenységi arányszám. Ami azért is komoly célkitűzés, mert az Európai Unióban ma egyetlen ország sem éri el, legfeljebb közelíti néhány ezt a bűvös számot. Igaz, egész Európa népessége fogyatkozik és öregszik, mégis van különbség az egyes országok között. Például Németországban a folyamatosan csökkenő és az unióban egyik legalacsonyabb születési arányszám oka az, hogy a fiatalok egyre nagyobb hányada eleve nem tervez, legfeljebb egy gyereket. Magyarországon azonban a legtöbb felmérés szerint a fiatal nők és férfiak is átlagosan két utódot szeretnének, a későbbiekben viszont gyakran »úgy alakul«, hogy a kívánt gyermekek valamiért mégsem születnek meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agnieszka
2017. november 13. 11:19
Miután egy Magyarországon élő ember számára a történelem leckékből világos kellene legyen, h. ha egy népesség nem tudja, bármilyen okból benépesíteni a szállásterületét, jönnek mások helyettük és az az ottmaradottakra milyen hatással lesz, nem kéne elvetni a törekvést, h. maradjunk nagyjából annyian, amennyien vagyunk. Egy velejéig bűnös, elhibázott szociálpolitika következtében egy hagyományosan civilizálatlan, a megélhetésre valót munkával előteremteni képtelen réteg a 90-es évektől számában nagyjából megduplázódott, ha a német, román betelepítés következményei kimaradtak is az iskolai tanulmányokból, ennek az utóbbi ténynek a hatása a mindennapok része lett. Nyilván azokat kell a gyermek vállalásban támogatni, akiről tanultságuk, munkavégzésük, adófizetésük valószínűsíti, h. a gyermekeik a pédájukat fogják követni. Elvileg egy többgyermekes család boldogabb, különösen, míg a gyerekek kicsik. Mindenből több van, gondból, de örömből is. A magam részéről szeretném, ha Magyarországból egy többgyermekes ország válna, nagyjából polgári életvitelt folytató szülőkkel. Úgy gondolom, h. az anyák munkavállalásának kényszerét át kéne gondolni. Nagyon sokféle képzettségi szint van, különböző ambíciókkal, amíg a gyermekvállalás a társadalomtól elvárt munkavállalás és ott a teljesítés akadálya is, mert időt és energiát vesz el a munkahelyi teljesítéstől, nehéz lesz általános szemlélet változás elérése. Mikor mi a négy gyermekünket fölneveltük, taníttattuk, a gyermekvállalást a társadalom magán hobbinak tekintette, azzal, h. aki szórakozni akar, az fizessen, teremtse elő a nagyobb lakást és mindazt, amire a nagyobb családnak szüksége van. Ebből a nagyobb lakás volt a legnehezebb tétel. Egy okos, szintén többgyermekes mamától olvastam egyszer, h. az vállaljon több gyermeket, akinek segítőkész családja és legalább reális reménye van megfelelő méretű, nagyobb lakásra. Ezzel együtt, ha valamit bánok, leginkább az, h. csak négy és nem öt gyermekünk van, de az is igaz, h. öt gyermek mellett a munkavállalás tényleg nem ment volna és nem igazán tudom, hogyan tudtunk volna egy fizetésből megélni. Mostmár mindegy, annak kell örülni, ami van és aminek lehet.
Akitlosz
2017. november 12. 21:06
Természetesen nem igaz, hogy a társadalom alapegysége a család lenne és nem az egyén- Az sem igaz, hogy a legfőbb közjó a gyermek. Az állatoknál is van egyén, család és gyermek is, pedig nem élnek társadalomban. A köznek pedig akkor jó, ha minél jobb neki, - logikus - a minél több éhező gyermektől viszont ugyan nem lesz jobb a köznek, tehát a több gyermek még önmagában nem emeli a közjót. A szaporodás alapja a fajfenntartási ösztön, minden élőlény tudja, tehát ugyan nem a társadalom, nem a szocializáció, nem a közjó érdekében történik, hanem a fajfenntartás érdekében. Az emberi populáció viszont már olyan magasra nőtt, hogy az emberi faj fennmaradását már akkor sem fenyegetné veszély, ha az emberek 99%-a eltűnne holnapra. A maradék 75 millió ember is bőven elegendő lenne az emberi faj fenntartásához.
Vidėken újrakezdő
2017. november 11. 15:16
Amíg a fiatal férfiak tömegei 40 éves korukig a mamahotelben terpeszkednek, addig nem lesz e téren változás.
krakken96
2017. november 11. 12:44
a 40 év alatti magyar nők kb.15- 20%a egy gyereket sem szeretne, kb.40% kettőt34% egyet és úgy 8-9 százalék szeretne 3 vagy több. Németországban 40% nem szeretne gyereket. még ha megszületnek a kívánt gyerekek akkor sem lenne elég. miért nem fogadjátok el,hogy a család és a mai társadalom NEM fér meg egymás mellett? szar helyzetből csak helyes diagnózis esetén indulhatunk jobb irányba. TÁRSADALMUNK ALAPJA AZ EGYÉN,NEM A CSALÁD.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!