Ezért nem éri meg hazaköltöznöm Angliából

2018. április 20. 12:19

Giccses. Csodálatos. De nem élhetek ebben. Mert egész egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy itthon éljek.

2018. április 20. 12:19
Kégl Ágnes
WMN

„Egy budapesti teraszon ülök, az Erzsébet híd lábánál. Az áprilisi napsütés simogatja a bőrömet. Tegnap még tél volt, de hirtelen – szó szerint egyik napról a másikra – nyár lett. Nézem, ahogy a Duna folyik előttem, ahogy a virágzó fáról a könnyű szél fújja a virágszirmokat. Giccses. Csodálatos. De nem élhetek ebben. Mert egész egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy itthon éljek.

Az angliai élet kontra magyar lét számomra olyan, mintha volna két kosaram: az egyikben az emocionális érvek vannak (család, barátok, gyerekkortól ismert utcák, balatoni nyár, sült hekk, lángos, a magyar nyelv és még megannyi más), a másik kosaram pedig a racionalitásé: egy sikeres külföldi karrier, egy materiálisan épülő-szépülő élet, kiszámíthatóbb jövő, tradicionálisan megengedő iskolarendszer, jól felszerelt egészségügy.

A pénz valójában nem szempont nálam. Annyi legyen, hogy komfortosan élhessek anélkül, hogy számolgatnom kellene hónap végén a forintokat (vagy a fontokat). És nem vagyok egy racionális alkat.

Mindig az intuícióimat követem, és ha épp a nehezebb útra visz, akkor is keményen dolgozom, hogy sikerrel haladjak és fejlődjek.

Csakhogy szingli anyukaként (bocs, tök unalmas vagyok, de majd’ minden döntésem mögött alapvető mozgatórugó a gyerekem érdeke) már óvatosabb duhajnak kell lennem. Külföldön váltam egyedülálló anyává, és visszamenőleg rá kellett ébrednem, hogy valószínűleg Magyarországon sokkal nagyobb eséllyel szorulnék a családom anyagi támogatására, mint kint. Ott is előfordult, hogy szükségem volt arra, hogy néha megfogják a kezem, de egyre magabiztosabban haladok afelé, hogy eltartsam magunkat, egy fizetésből úgy, hogy nem szenvedünk hiányt semmiben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 200 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2018. április 22. 13:53
"Ott is előfordult, hogy szükségem volt arra, hogy néha megfogják a kezem". Londonban mennyibe van egy kézfogás?
Negue
2018. április 21. 21:49
És akkor most mi a túró van, okoska lányka?
zseboszkiraly
2018. április 21. 21:28
Az angol egészségügy jól felszerelt gépekkel. De nem (jó) orvosokkal. A gyerekét majd a gép fogja meggyógyítani??
megfejtô
2018. április 21. 16:59
A kintrôl haza-ugatàssal, az òhaza leszòlàsàval nem èrtek egyet. Az íràsbòl kitetszik egy materialista ès beszûkült làtòkör is. De az sem tetszik, hogy a hazai patriòtàk lekurvàznak, lepicsàznak mindenkit, aki kinn pròbàlt szerencsèt, ès ordítò àltalalànossàgok alapjàn alkotnak kèpet, mondjuk Nagy-Britanniàròl.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!