Világszínvonal – Egy rektor naplója XVI.

2018. november 02. 10:24

Értsük meg jobban, miért tartunk ott, ahol tartunk a magyar felsőoktatásban, egyáltalán az oktatásban.

2018. november 02. 10:24
Lánczi András
Lánczi András
Mandiner

Két példabeszéd a régi és mai nevelési és szellemi teljesítményekről szóló elképzelésekről, hogy jobban értsük miért tartunk ott, ahol tartunk a magyar felsőoktatásban, egyáltalán az oktatásban.

Az első példabeszéd egy nemrég megjelent könyvből való, amely Neumann János életéről szól: „Neumann Miksa feleségével, Kanna Margittal egyetértésben nagy figyelmet szentelt fiai neveltetésének, már gyerekkorukban gondoskodva arról, hogy szellemi érésük során a kor általános igényeihez képest magasabb színvonal elérő felnőttek lehessenek. Jancsi tízéves koráig otthon volt magántanuló. Oktatási-nevelési feladatait egymást követő tanárok végezték el, és ebben az időben ismerkedett meg Jancsi a matematika fontosságával is. Nyelvtanárokat fogadtak…”

Anyanyelvű német, angol és olasz tanárai voltak Neumann Jánosnak. „Természetesen zongoratanár is rendszeresen megfordult a házban…” De latinra és ógörögre is tanították: „Ekkor már családi körben is közismert volt, hogy Jancsi rendszeresen ógörögül csevegett apjával. A görög mellett a latin és német nyelvnek Jancsi különleges jelentőséget tulajdonított, mert úgy gondolta, hogy szerkezetük elsajátítása a logikus gondolkodás fejlesztésénél is nagy szerephez juthat.” (Wisinger István: Egy elme az örökkévalóságnak.)

A világszínvonalat így, innen lehet elérni, bár garancia még így sincs. Viszont minden klasszikus nevelésfilozófia hasonló módon írta le, hogyan kell és lehet a nevelést elképzelni, megtervezni, ha a minőséget nézzük.

A második példabeszéd a Corvinus Egyetem 2018. október 30-iki szenátusi ülése nyomán keletkezett. Nagy jelentősége nincs, de szimbolikusan nagyon is van, főként, ha minőségről és mércékről beszélünk, valamint arról, hogyan lehet világszínvonalú felsőoktatást szervezni.

Az egyik Kar felterjesztett egy külsős személyt „egyetemi magántanári” címre. Az illető egész életében praktikus pályán mozgott, bármilyen egyetemmel összefüggő eddigi tevékenysége járulékos volt. Ezzel nincs is semmi baj.

Életrajzában azt írta, hogy majdnem tíz évig – 1989 előtt – a „Politikatudományi Egyetem adjunktusa” volt. Ilyen egyetem sem 1989 előtt, sem utána nem volt. Vajon a hamisított életrajzot hogyan ítéljük meg? Továbbá, publikációs tevékenységében a tudományosan értékelhető rész alig egy szűk oldalon elfér. Önálló könyve talán egy van. Annak ellenére, hogy a rektor egyértelműen kifejezte a szenátusi ülésen, hogy nem támogatja a cím odaítélését, a Szenátus megszavazta a cím odaítélését. Ilyen és ehhez hasonló okok miatt is át kell alakítani a Közgázt.

Ha valaki szeretné megvizsgálni, mi a különbség a klasszikus nevelés és a modern demokratikus oktatási elv között, azoknak ajánlom a fenti példabeszédeket.

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsusztina
2018. november 03. 07:57
És tudom, hogy itt többen meg fognak kövezni, de akkor is itt van a véleményem: Az olyan életidegen tudományt, mint a matematikát, csak a bölcsészet hátterében szabadna művelni, mert a bölcsészetnek az ember és a természet a középpontja. És valahol ezt tették a Neumann-szülők.
Zsusztina
2018. november 03. 07:53
Érdekes, hogy a régi iskolákat élteti itt több kommentelő, holott a kis János magántanuló volt előtte, és a gimi alatt is külön foglalkoztak vele magántanárok. Tehát mégsem volt elég a gimi? Továbbá Neumann pont a munkásságával készítette elő a mai digitális korszakot, amiben már elértéktelenedett az olyan tudás, mint zenélés meg bölcsészet. Neumannak akaratlanul is nagy része volt abban, hogy ma egy-két kütyü villogtatásával többet el lehet érni, mint gondolkodással és erkölcsös hozzáállással. Továbbá Neumann elvált, mikor 3 éves volt a gyereke, azaz ő már nem biztosította a gyerekének azt, amit ő kapott a szüleitől. Maga Neumann csúszott le arról a szintről, amit Lánczi példának állít elénk. De nem lehetséges, hogy a kis János a lelke mélyén jobban szeretett volna a grundon focizni? Valami hiányzott neki a gyermekkorából, hogy boldog felnőtt lehessen? Szóval ez nagyon bonyolult dolog: a tudásnak, tehetségnek nagy ára van!
Pál Pusztai
2018. november 02. 21:24
Az az érzésem lehet bármilyen szerkezeti forma az oktatásba Ebbe az országba amíg a Lánczi fajta ideológiai kőbunkók irányítanak addig nem fogunk lépni előre egy lépést sem.
Senye Péter
2018. november 02. 18:49
Nem mindenki tud egy tucatnyi magántanárt fogadni gyereke nevelésére. Viszont talán igazat lehet adni a porosz oktatási rendszert legjobbnak tartó Heisenbergnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!