Terroristák és propagandisták

2020. július 28. 08:24

Szakács Árpád olyan terepen küzd, amelyen nem mozog otthonosan, olyan témában próbál velem vitatkozni, amelyben tárgyi tudása csekély.

2020. július 28. 08:24
Karsai László
Karsai László
Magyar Nemzet

„Ungváry Krisztián állításait egy szeptemberi konferencia-előadásban fogom megcáfolni.

Szakács Árpád olyan terepen küzd, amelyen nem mozog otthonosan, olyan témában próbál velem vitatkozni, amelyben tárgyi tudása csekély. Örömmel konstatáltam, hogy meg sem próbálta kedvenc szerzőjét védeni, szó nélkül átsiklott afölött a sajnálatos tény fölött, hogy az 1980-as években Raffay antikommunista és szovjetellenes egyetemi oktató kollégáit volt, hogy feljelentette a pártbizottságon, persze csak akkor, ha erre utasítást kapott.

Amikor Szakácsnak olyan Szabó Ervin-írásokat, -cikkeket, -tanulmányokat kellene idéznie, amelyekből kiderül, hogy a jeles népművelő »magyargyűlölő, szélsőbalos terrorista« volt, saját bevallása szerint is »kiverte a homlokát a víz«, és csak annyi tellett tőle, hogy lekommunistázza Szabót, majd minden alap nélkül megvádolja azzal, hogy ő szervezte meg Tisza István meggyilkolását. Ha ismerné például Szabónak azokat az írásait, amelyekben (Rosa Luxemburggal és Lev Trockijjal együtt, bár egymástól függetlenül) élesen bírálták az 1900-as évek elején Lenin pártszervezési-pártépítési koncepcióját, akkor ilyen butaságot nyilván nem írt volna le. Szabó Ervin egyes szakértők szerint anarchoszindikalista volt, de hogy »magyargyűlölő, szélsőbalos terrorista«, ezt Szakács csak kijelentette, de bizonyítani nem tudta.

Szakács nem érti, hogy bárki, bármilyen témát kutathat, nekem személy szerint tetszik a bolsevizmus és a szabadkőművesek kapcsolata mint kutatási téma. Ha sikerülne feltárni, hogy hány bolsevik pártvezető volt szabadkőműves, milyen páholyokban, mit mondtak, tettek, erről bátran tarthat majd egy tudományos konferencián előadást. Ha viszont azzal állna elő valaki, hogy az orosz cári rendszert (és a német császárságot, az Osztrák–Magyar Monarchiát, valamint az Oszmán Birodalmat) a szabadkőművesvilág-összeesküvők döntötték meg, ezt a hagymázas fantazmagóriát legfeljebb a Kárpátia Stúdió adná ki könyvalakban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 53 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanóc
2020. július 29. 09:35
Megtalálta zsák a foltját.
Claudius1
2020. július 28. 22:51
Teljesen jó cikk egy igazi történésztől, így kell elegánsan, tudományosan vitatkozni, érvelni a bunkók ellen.
Box Hill
2020. július 28. 21:45
Az angolul olvasókat érdekelheti: E. Michael Jones: The Jewish Revolutionary Spirit and its Impact on World History, Fidelity Press, 2008. Vicomte Leon de Poncins: The Secret Powers Behind Revolution, Freemasonry and Judaism, Christian Book Club of America.
Box Hill
2020. július 28. 21:35
Fejtő Ferenc, a nem-náci, a szabadkőművesek műveiről: "De tudni kell, hogy Trianon, az egy szabadkőműves klikknek a műve volt, akiket a cseh és a román vezetők befolyásoltak. A szerbek nem, mert azt kiderítettem az okmányokból is, hogy a szerbek nem akartak ilyen nagy közös délszláv államot, a szerbek nagy Szerbiát akartak. Jugoszláviát, vagy ahogyan akkor nevezték, a Szerb-Horvát-Szlovén királyságot a franciák, a csehek és az angolok kényszerítették rájuk." Forrás: Szidiropulosz: Trianon utóélete, Kairosz, é.n., interjú Fejtő Ferenc történésszel, 289.old. Tehát Jugoszlávia 1941-45-ös, valamint az ötven évvel későbbi mészárlásos "polgárháborúi" a franciák, csehek és angolok számlájára írható.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!