Hihetetlen, hogy még mindig ott tartunk, hogy jajj az oltás

2021. november 21. 12:51

Két nagyon egyszerű számot hoztam, próbáld meg felfogni, kedves oltásellenes barátom.

2021. november 21. 12:51
null
Horváth András
Facebook

„Két nagyon egyszerű számot hoztam, próbáld meg felfogni, kedves oltásellenes barátom:

Anglia: Kb, ugyanannyi fertőzött, de alig van halott tavaly novemberhez képest. 88-90 százalék beoltva. Remélem egyértelmű, hogy ez mit jelent. Segítek: az oltás működik. Magyarországon is kevesebben halnak meg, de mivel kevesebben lettek beoltva (kb 60%) ezért még mindig viszonylag magas a halálozás. Meg ugyebár a kínai sem sokat ér, ezt is lehetett tudni előre. De nagyon jól látszik, hogy az oltás MŰKÖDIK!

Ideje lenne felfogni, hogy az oltás nem a fertőzéstől óv meg, hanem attól, hogy beledögöljenek az emberek. Hányszor kell még ezt elmondani? Tényleg ennyire nehéz felfogni?

És nem, nem a békemenet meg a vadászkiállítás (nem mintha bármelyiknek tapsikolnék) miatt van most sok fertőzött, hanem azért mert reggelente milliók lihegnek egymás nyakába a buszon, aztán hazamennek, és otthon is testnedveket cserélnek. Könnyebb kifogásokat találni, meg másra mutogatni igaz? Azt is tudjuk már, hogy a covid is szezonális, ezért szívunk most megint, nem egy hülye felvonulás miatt.

Nem, az oltás nem öl meg, bármit is olvasol a facebookon. Tudod mi öl meg? A covid. Az megöl. Meg a medve. Nem mindenkit persze, de 5 millióan azért meghaltak. Ja tudom, az semmi. Hitler is ennyi embert küldött gázkamrába. Csak mondom.

Meddig szeretnétek még, hogy szívjunk a covid miatti teli kórházakkal, a lezárásokkal, a lezárások miatt tönkremenő gazdasággal? Húzzál el és oltasd be magad, mert nincs jobb megoldás!

Jobban hiszel pár ostoba facebook kommentnek, mint a világ összes orvosának, virológusának? Ja tudom, van 0,00000001 százalék orvos aki mást mond. Mint a Gődény. Na az is jó sok baromságot összehordott. Miért? Pénzért barátom, sok sok pénzt keresett vele a youtube-on.

Ne írd be, hogy a statisztikák hamisak, mert a kórhzakban magad is láthatod, hogy mi a helyzet, csak ahhoz fel kéne emelned a segged. Ne kommenteld be, hogy népírtás folyik, mert ez baromság, ahhoz kevesen halnak meg. Ahhoz mondjuk pont elegen, hogy lezárások legyenek és bedőljön a gazdaság. Nem nagyon, csak annyira, hogy 1000 ft legyen majd egy kiló kenyér. Szeretnéd? Ne írd be, hogy de majd két év múlva megöl az oltás, mert erre pontosan 0 bizonyíték van. Ne kommenteld be, hogy a szomszéd feleségének a testvérének a dédije belehalt az oltásba, mert ez nem statisztika. Rengeteg ismerősöm van, valszeg több, mint neked és pontosan 0 emberről tudok, aki belehalt volna az oltásba.

És végül ne gyere nekem azzal, hogy pénzt kapok ezért, mert ezzel azonnal bizonyítod, hogy teljesen hülye vagy. Nem, nem kapok, ne legyél ostoba! Tudod miért született ez a poszt? Mert fáj olvasni minden egyes istenverte cikk alatt a fenti hülyeségeket, amit az emberek összehordanak. Ja és azzal se gyere, hogy én nem vagyok szakértő, miért kéne nekem hinni. Nem kell hinni basszus, azt a templomban kell. Ott van a két istenverte screenshot, értelmezd.

Köszönöm a figyelmet, ennyit tudtam tenni ma a honfitársaimért, te meg tegyél meg annyit, hogy kurva gyorsan elhúzol és beoltatod magad. Köszi!”

Fotó: SVEN HOPPE / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 220 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
senkifia
2021. november 29. 12:29
Ez is egy fasz propagandista. Te faszkalap, az ausztráloknál bejelentették, hogy hiába oltatja be akár 100% magát, akkor is megmaradnak a maszkhordási, távolságtartási, karantén és egyéb náci szabályok. Szegények, ők a teszt projekt. Várjuk a magyarázatodat az oltás működik szlogenre...persze csak miután a főnökeid az agitprop osztályról, meg a who helytartó jóváhagyta.
zsolti123
2021. november 22. 18:09
https://youtu.be/9h-D-HqDSoM?t=4606 Erre tud valaki magyarázatot?
jabjab
2021. november 22. 15:35
Na idefigyelj, te arrogáns oltásfasiszta! Elég a rémhírterjesztésből! Kezdésként legalább arra figyelnél, hogy mit raksz be a mondandód alátámasztásaként: a magyar halálozási grafikonnál 100-as a lépték, az angolnál 500-as. Az új esetek magyar grafikonjánál 5000-es, az angolnál 20000-es!! Miért is így állítottad be? Ja, hogy eleve a manipuláció volt a cél? "Anglia: Kb, ugyanannyi fertőzött, de alig van halott tavaly novemberhez képest. 88-90 százalék beoltva." Hazudsz, manipulálsz, vagy csak simán hülye vagy: aktív fertőzöttek száma Angliában: 2020.XI.18. 994023 fő 2021.XI.18. 1611156 fő Különbözet: +617 ezer fertőzöttel több most novemberben, mint tavaly! Az 62%-kal több fertőző, mint 1 évvel ezelőtt, amikor még nem is volt oltás!! Miről beszélsz?? Meg alig van halott?? Megint hazudsz! Kevesebbnek kevesebb, de messze van az "alig van"-tól!! 2020.XI.1. (46781 fő) - 2020.XI.21. (54704 fő) = 7923 halott 2021.XI.1. (140672 fő) - 2021.XI.21. (143927 fő) = 3255 halott Továbbá az a "88-90%" beoltva jó lesz 80%-nak is, ha már egyszer a legalább 2x oltottak számítanak beoltottnak. Persze ha belevesszük, hogy 4-6 hónap alatt közel szart sem ér már az oltás, akkor 17-25% számít 2x beoltottnak. https://coronavirus.data.gov.uk/details/vaccinations?areaType=overview&areaName=United%20Kingdom "Magyarországon is kevesebben halnak meg, de mivel kevesebben lettek beoltva (kb 60%) ezért még mindig viszonylag magas a halálozás. Meg ugyebár a kínai sem sokat ér, ezt is lehetett tudni előre. De nagyon jól látszik, hogy az oltás MŰKÖDIK!" Aha, értjük. Bár 60%-kal több a beoltott tavaly ilyenkorhoz képest, mégis azt látjuk, hogy többen és gyorsabban fertőzödnek meg: 2020.XI.1. (57302) - 2020.XI.21. (125789) = +68487 fertőzött ebben az időszakban, azaz +55% 2020.XI.1. (43542 ) - 2020.XI.21. (128124) = +84672 fertőzött ebben az időszakban, azaz +66% És persze a kínai az csak lötty, a megváltó a parizer. Köszönjük, hogy felböfögted a DK mantráját. "Ideje lenne felfogni, hogy az oltás nem a fertőzéstől óv meg, hanem attól, hogy beledögöljenek az emberek." Ezt legyél szíves megmondani a hivatalos beszélő káposztafejeinknek is, akiki még mindig azt sulykolják, hogy "A Magyarországon használt vakcinák mindegyike hatásos és _véd a megbetegedés ellen._" (https://koronavirus.gov.hu/cikkek/folyamatosan-nyitva-van-az-online-idopontfoglalo-1) "Nem mindenkit persze, de 5 millióan azért meghaltak. Ja tudom, az semmi. Hitler is ennyi embert küldött gázkamrába. Csak mondom." Ja, 2,3 milliárdot meg nem küldött gázkamrába. Hülye. Tudom, a holokausztkártya mindig mindent visz, de ne legyünk már ekkora demagógok. Naponta 25 ezer ember hal éhen, az a covid kezdete óta cirka 15 és fél MILLIÓ ember... "Húzzál el és oltasd be magad, mert nincs jobb megoldás!" Te meg húzz a picsába! Jobb megoldás? Mit szólnál, ha kezdésnek differenciáltan oltanánk, mint az általában szokás? "Jobban hiszel pár ostoba facebook kommentnek, mint a világ összes orvosának, virológusának? Ja tudom, van 0,00000001 százalék orvos aki mást mond. Mint a Gődény. Na az is jó sok baromságot összehordott. Miért? Pénzért barátom, sok sok pénzt keresett vele a youtube-on." Dehogy hiszek. Viszont egyrészt messze nem a "világ összes" orvosának ment el az esze, másrészt mit gondolsz, pl. Merkeli mennyi pénzt gereblyézett össze az egymásnak amúgy tökéletesen ellentmondó nyilatkozgatásaival? "Ne kommenteld be, hogy népírtás folyik, mert ez baromság, ahhoz kevesen halnak meg." "Ne kommenteld be, hogy a szomszéd feleségének a testvérének a dédije belehalt az oltásba..." Te meg ne akard megmondani azt is, mit ne kommentáljunk be, te arrogáns pöcs. Persze népirtás nem folyik, főleg nem hosszú í-vel, de itt a lényeg: mi is folyik valójában? Tényleg kritikátlanul be kéne nyalni mindent, amit mondanak nekünk, amikor a legjobban átoltott országoknak a példája bizonyítja a legjobban az oltásoknak a kívánt eredményt elérni képtelen mivoltát? Bizonyos fokig, bizonyos immunképességű emberek esetében bizonyos mértékben hatásosak - de hogy kötelező jelleggel mindenkit, gyereket, infanst, szó szerint mindenkit leoltsunk, és akkor jó lesz... pfff... "És végül ne gyere nekem azzal, hogy pénzt kapok ezért, mert ezzel azonnal bizonyítod, hogy teljesen hülye vagy." Te meg azt bizonyítod, hogy az oltáslobbi hasznos idiótája vagy. "Ja és azzal se gyere, hogy én nem vagyok szakértő, miért kéne nekem hinni. Nem kell hinni basszus, azt a templomban kell. Ott van a két istenverte screenshot, értelmezd." Pöcs, mondtam már, hogy ne akard megszabni, mit írjak és gondoljak, de egyrészt régen rossz, ha csak a templomban hiszel (fingod sincs a hitről, mi?), másrészt ha te magad képtelen vagy értelmezni az általad odahányt screenshotokat, akkor mégis miről ugatsz?
zara
2021. november 22. 11:36
'ugyebár a kínai sem sokat ér' ez gyakorlatilag azt jelenti h a vakcina nem sokat ér mert a kinai az egyetlen amely megfelel a vakcina definiciójának...(feltéve h az van benne amit mondanak...) és ne zavarjon h a 19-59 korosztályban magyobb ahalálozási ráta a vakcinázottaknál... https://www.davidstockmanscontracorner.com/wtf-5/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!