Több nyugdíjas nem mehet ingyen fürdeni

2014. január 16. 15:52

A nagy érdeklődés miatt szerdán kimerült a nyugdíjasok fürdőbelépésre jogosító pályázatának létszámkerete. A pályázatot az Erzsébet-program keretében hirdette meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

2014. január 16. 15:52

Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője csütörtökön Salgótarjánban azt mondta, ha marad keret, megpróbálnak további lehetőséget adni a fürdőbelépőkre, de egyelőre a még érvényben lépő pályázatok ütemét követik. Azt érzékeltetve, hogy mennyire várták az emberek ezt a lehetőséget, a szóvivő elmondta: december utolsó másfél hetében lehetett megnézni a kiírásokat, de csak január 2-ától nyíltak meg a pályázatok, és aznap reggel 6 órára már harminc fürdőbelépős pályázat érkezett be. A fürdőbelépőkre egyébként február 15-éig lehetett volna pályázni.

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány szerdán közleményben ismertette, hogy mintegy 15 ezer nyugdíjas jelentkezését várták a pályázatra. Az, hogy ezt ilyen hamar elérte a beadott igények száma, azt is igazolja, hogy találkoztak az alapítvány elképzelései és a pályázók igényei.

Nagy Anna a salgótarjáni sajtótájékoztatón ismertette: az Erzsébet-program keretén belül idén 62 pályázatra jelentkezhetnek gyerekek, nagycsaládosok, nyugdíjasok és fogyatékossággal élők. A programra 2014-ben 3,5 milliárd forintot biztosít a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány.

A gyerekeknek 58 féle – köztük több mint 20 új – Erzsébet-tábort hirdetnek. Az újdonságok között lesz a népi mesterségek tábora vagy a fogyatékkal élők többféle speciális sporttábora. Március 20-áig lehet jelentkezni a táborokba, és ezek mellett továbbra is megszervezik a tavaszi és őszi háromnapos kirándulásokat iskolai osztályoknak. Továbbra is nyitottak a szociális üdülési pályázatok a nagycsaládosok, a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők számára – jelentkezési határidő február 28.

Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: 2011 végén bölcs döntést hozott a kormány, amikor a társadalmi és szociális gondoskodás körében olyan intézkedést vezetett be, amelynek első lépcsőjében 2012 januárjától megismerkedtünk az Erzsébet-utalvánnyal. A béren kívüli juttatások körét bővítette ezzel a kormány, és az Erzsébet-utalvány a szociális ellátás része is lett azzal, hogy a rendszeres szociális segély kifizetése részben ennek útján történt – mondta, hozzátéve: az erre épülő Erzsébet-program társadalmi problémákat old meg.

Balla Mihály (Fidesz) országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy az Erzsébet-program megmutatja az Orbán-kormány és a Gyurcsány-kormány észjárása közötti különbséget. A program megvalósítását az Erzsébet-utalvány forgalmazásából származó nyereség biztosítja. Ezt 2010-ig multinacionális cégek tették zsebre, ma pedig ezt a részt már szociális célokra fordítják egy nonprofit szervezeten keresztül – mondta.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!