Balog: Bérkiegészítést kapnak a szociális dolgozók

2015. május 22. 12:40

A bérpótlékon felül júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók – mondta Balog Zoltán Emmi-miniszter. A kormány szerdai döntése értelmében 65 ezer szakmai dolgozó bérkiegészítésére az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot biztosítanak, jövőre pedig 15 milliárd forintot.

2015. május 22. 12:40

Júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozó szakemberek a jelenlegi bérpótlékon felül – jelentette be az emberi erőforrások minisztere egy pénteki budapesti rendezvényen. Balog Zoltán elmondta, a kormány szerdai döntése értelmében 65 ezer szakmai dolgozó bérkiegészítésére az idei költségvetésben 7,6 milliárd forintot biztosítanak, jövőre pedig 15 milliárd forintot.

Hozzátette, hogy a szociális területen dolgozók, ahogy tavaly, úgy az idén és jövőre is megkapják a korábban megítélt – összesen 12 milliárd forint – bérpótlékot. Közölte, ez azt jelenti, hogy három év alatt 60 milliárd forinttal emelték a szociális szférában dolgozók jövedelmét, ebbe bele nem számítva a minimálbér-emelést.

Balog Zoltán erről a Petőfi Irodalmi Múzeumban beszélt, ahol – Novák Katalin és Czibere Károly államtitkárral – díjakat adott át a szociális és családügyi területen kiemelkedő tevékenységet végző szakembereknek és művészeknek. Kiemelte, a kormány munkájának a középpontjában a családok állnak, mert erős családok tudnak a gyermekeknek biztonságot adni, számukra jövőt biztosítani.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
dick52
2015. május 22. 14:22
Megertem ha kevesnek tartjak, viszont ez a kormany legalabb probal segiteni. Koszonjetek meg a "feketenovernek". Az az asszony tobbet tett az egeszsegugyert mint a szakszervezet 25 ev alatt. Gondolom en.
szintiboj
2015. május 22. 14:00
gyalázatos
bolá
2015. május 22. 13:11
Miért nem béremelést?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!