Együtt: Érdemi bérrendezést a szociális szférában!

2015. augusztus 17. 11:37

Az Együtt szerint „könyöradományok” helyett érdemi bérrendezésre lenne szükség a szociális szférában dolgozóknak. A párt szerint szakterület válságát „a szociális szféra bérrendezésének szabotálásával és az egykulcsos adóval” okozta a kormánypárt.

2015. augusztus 17. 11:37

Az Együtt „könyöradományok” helyett érdemi bérrendezést követel a Fidesz-kormánytól a szociális szférában dolgozóknak. Az ellenzéki párt hétfőn ezt arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Czibere Károly, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azt mondta, a tavalyi bérpótlék után idén bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozók, ami elérheti a 68 ezer forintot is.

A párt álláspontja szerint az ilyen év közbeni könyöradományok nem oldják meg azt a válságot, amelyet „a szociális szféra bérrendezésének szabotálásával és az egykulcsos adóval” okozott a Fidesz. Az Együtt az egész magyar társadalom számára pedig többkulcsos adórendszert, igazságos adópolitikát követel a kormányától - írták.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2015. augusztus 17. 17:20
Ciprasz is ezt mondta oszt mi lett belőle!
Xenon
2015. augusztus 17. 13:11
"elérheti a 68 ezer forintot is." "elérheti" "ELÉRHETI" Vigasztal, hogy a gúnyolódók előbb fognak maguk alá szarni, mint én, hátha kitapossák az utat nekünk.
Berecskereki
2015. augusztus 17. 12:59
:D Tudjuk. Ha az Együtt gyüttmentek kerülnének hatalomra a következő év január elsejétől németországi bérek lennének. A Margit meg a hasát fogja.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!