Rétvári: Több mint háromezerrel bővült az ápolási díjra jogosultak köre

2019. október 03. 09:16

54 ezerre emelkedett azoknak a köre, akik jogosultak az ápolási díj valamelyik formájára.

2019. október 03. 09:16

Rétvári Bence emlékeztetett, hogy a kormány januártól – új kategóriaként – a tartósan beteg, önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolók számára bevezette a gyermekek otthongondozási díját (gyod), amelynek összege havi bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható.

A gyod összege jövőre 24 százalékkal 124 ezer forintra emelkedik, de a kormány célja, hogy az összeg 2022-ig elérje az akkori minimálbér szintjét - hangsúlyozta, hozzátéve: akik 20 évig otthon ápolják gyermeküket, 50 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést is kapnak. Az államtitkár kitért arra is, hogy januárban minden egyéb ápolási díj összege 15 százalékkal emelkedett, a következő három évben pedig 5-5-5 százalékkal nő majd. Az emelkedés a költségvetésben is látszik: míg 2010-ben 15, jelenleg 45 milliárd forint áll rendelkezésre a teljes ápolási kasszában – közölte.

Az államtitkár rámutatott: a gazdaság teljesítménye teszi lehetővé, hogy a kormány jóval több támogatást tud adni azoknak, akik ezt az embert próbáló feladatot végzik. Rétvári Bence a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában azt hangoztatta, hogy bár az ellenzék korábban követelte az ápolási díj emelését, december 12-én a parlamentben ezeknek a jogszabályoknak a megszavazása helyett a munka törvénykönyve miatt sípoltak az ülésteremben.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
repulok
2019. október 03. 09:33
Ez derék!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!