Matolcsy otthonteremtéshez kötné a használaton kívüli állami és önkormányzati földek parcellázását

2020. szeptember 28. 13:52

„Miért is ne kötnénk össze az eddigi helyes családpolitikai lépéseket egy sor más területen kívánatos fordulattal, miközben erősítjük azok célzottságát és hatékonyságát?” – vetette fel a jegybankelnök.

2020. szeptember 28. 13:52

Matolcsy György egyebek mellett kormányzati döntést sürget annak kimondására, hogy a munka és tanulás mellett a gyermekvállalás is többletet jelentsen a megfelelő jövedelem, vagyon, otthon, középosztályi életmód és biztonságos nyugdíj felé vezető úton.

A Növekedés.hu-n hétfőn megjelent írásában a jegybankelnök úgy véli, kormányzati döntés kell a demográfiai program összekapcsolására az otthonteremtéssel, a közlekedési infrastruktúrafejlesztésekkel, a munkaerőpiaci szabályozással, az adórendszerrel, valamint a nyugdíjrendszerrel. „Ezek ma vagy egyáltalában nem kapcsolódnak egymáshoz, vagy van kötés, amit erősíteni lehet” – jegyezte meg.

Nagyobb méretű otthonok

Megemlíti a három és több gyermeket vállaló nők kiemelt támogatását, a gyermekvállaláshoz kötött otthonteremtés erősítését, és ehhez kapcsolódva a lakáskínálat szükséges módosítására is felhívja a figyelmet. „A nagycsaládosoknak és nagy, együtt élő családoknak komolyabb méretű otthonokra van szüksége a mai 60-70 négyzetméter helyett” – írta.

Mindehhez Matolcsy György szerint otthonteremtéshez kell kötni a használaton kívüli állami és önkormányzati földek parcellázását, az új közművek építését és a közlekedési fejlesztések egy részét. A családoknak meg kell adni a lehetőséget, hogy elfoglalják és „belakják” az országot. Egy ilyen otthonteremtési programot jegybanki hitelkeret is támogathat – erősítette meg.

Egészségügy

Kezdeményezi az egészségügyi rendszer olyan átalakítását, hogy célkeresztjébe a gyermekvállalás segítése kerüljön, a nyugdíjrendszerben pedig a gyermekvállalás, sőt társadalmi tőke termelésének elismerésére tesz javaslatot.

„Széchenyinek újból igaza van: »Egy ország gazdagsága a kiművelt emberfők sokaságától függ« De mindkettő kell: sok kicsi emberfő és erős kiművelés” – zárta írását a jegybankelnök.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2020. szeptember 28. 18:49
Százmilliókért vásárolt képeket az MNB. Mai hír. A Szépművészeti Múzeum a hír hallatára azonnal növelte az alapkamatot és új inflációs célokat határozott meg, valamint erősítette a forintot az Euróhoz képest.
jóember
2020. szeptember 28. 15:26
"Megemlíti a három és több gyermeket vállaló nők kiemelt támogatását" Talán a három és több gyermeket vállaló családok kiemelt támogatását! Meg kellene maradni a realitások talaján, még ha ennyire jobboldaliak vagyunk is. Félő, ha mindent a nők nyakába lőcsölnek a végén ebbe a nagy optimizmusba fognak belerokkanni 3-4 gyerekkel a nyakukban. A család férfi és nő szövetségén alapszik -mint tudjuk- , e szerint kellene a támogatási rendszert is felépíteni. Ez a féloldalas megközelítés meg fogja bosszulni magát. Csak szólok!
Bulvár Viktor
2020. szeptember 28. 14:33
Túl erős a Forint, Matolcsy. Fel kellene tornászni 380 Forintra! Ez nemzeti érdek!
nemecsekerno_007
2020. szeptember 28. 14:26
Jó ötlet csak az a gond, hogy a főváros környéki településekre fognak költözni egy csomóan. Aztán bejárnak Budapestre dolgozni. Ennek problémája ismert.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!