Eurostudent: Elégedettek körülményeikkel az egyetemisták

2021. augusztus 10. 08:09

A diákok kevesebb mint negyedének vannak megélhetési gondjai. Az egyetem után leginkább a gazdasági és a művészeti területek hallgatói terveznek továbbtanulást, döntő részük maradna Magyarországon.

2021. augusztus 10. 08:09
null

Elégedettek a körülményeikkel az egyetemisták, a diploma megszerzése után a diákok döntő többsége Magyarországon akar elhelyezkedni – írta a Magyar Nemzet kedden a legfrissebb Eurostudent kutatás alapján. Az Eurostudent nemzetközi hallgatói kutatás több mint két évtizede szolgáltat adatokat a felsőoktatásban tanulók életkörülményeiről, tanulási jellemzőiről és a felsőoktatási intézményrendszer működéséről a részt vevő országokban. A mostani adatfelvételben 25 ország vett részt, a magyarországi eredményeket az Oktatási Hivatal publikálta.

Anyagi helyzet, munkaerőpiac

A felmérés alapján a magyar hallgatók 72 százaléka állami támogatással tanulhat, az állami ösztöndíjasok aránya a pedagógusképzésben és a művészeti képzéseken magasabb, míg a gazdaságtudományi szakokon többen vannak, akik fizetnek a tanulmányaikért. A kutatás vizsgálta a hallgatók anyagi helyzetét is, és a Magyar Nemzet cikke szerint az derült ki, hogy a diákok kevesebb mint negyedének vannak megélhetési gondjai. A hallgatók 55 százaléka másoknak is ajánlaná az általa választott képzést, és a megkérdezettek 49,2 százaléka szerint az egyetemen, főiskolán megszerzett tudás kiváló alap a hazai munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez. Az egyetem után leginkább a gazdasági és a művészeti területek hallgatói terveznek továbbtanulást,

döntő részük maradna Magyarországon

– írta a lap.

(MTI)

Fotó: Jászai Csaba

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!