Gulyás Gergely: Mi teszünk szívességet az Európai Uniónak
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta a véleményét a közösség elmúlt öt évnyi teljesítményéről. Bóka János szerint pedig csak az uniós intézmények könyvelhettek el sikereket.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta a véleményét a közösség elmúlt öt évnyi teljesítményéről. Bóka János szerint pedig csak az uniós intézmények könyvelhettek el sikereket.
„Az év második felében esedékes magyar elnökség hozzájárulhat ezeknek a céloknak a megvalósításához” – írta Bóka János.
„Az EU láthatóan elveszítette befolyását nem csak globálisan, hanem a Közel-Keleten, sőt a közvetlen szomszédságában, a Nyugat-Balkánon is” – jelentette ki a miniszter.
„Az EU Ukrajnával kapcsolatos politikája olyan úton indult el, amely határozott keretek helyett stratégiai bizonytalanságot kelthet” – fogalmazott a miniszter.
Nagyon sokan és nagyon sokfélét mondanak ezekről a tárgyalásokról – fogalmazott az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Hogyan képzeli el a kabinet Ukrajna támogatását? Pont kerül-e az Erasmus-ügy végére? Mi lesz a prioritás a magyar uniós elnökség idején? Interjúnk az európai uniós ügyekért felelős miniszterrel.
A találkozó enyhítheti a két ország közti diplomáciai feszültséget.
„A kulcs tehát a magyar-svéd politikai párbeszéd” – emelte ki a legfontosabb szempontot Bóka János.
November 1-jén két uniós biztos levelet küldött a magyar hatóságoknak, hogy további felvilágosítást kérjenek az igazságügyi reform „bizonyos elemeiről”.
Az európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint soha nem látott kihívások előtt áll az EU.
Egy új Európa-politika és egy új európai politikai többség lehetősége a tét.
A tárcavezető szerint a válságokból „az uniós intézmények megerősödve, a tagállamok pedig meggyengülve jöttek ki”.
Kemény vitában ütköztette érveik az EU-s ügyekért felelős miniszter és volt SZDSZ-es politikus az EU-ról az MCC Feszten, Esztergomban.