Nem az Országgyűlés, a Fővárosi Közgyűlés lesz az értelmes viták színtere
Bár nem úgy, ahogy ezt Karácsony Gergely gondolta, de létrejön az úgynevezett Budapest Köztársaság.
Bár nem úgy, ahogy ezt Karácsony Gergely gondolta, de létrejön az úgynevezett Budapest Köztársaság.
Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója azt javasolta a baloldalnak: kérdezzék meg az utca emberét, „ki akar meghalni Ukrajnáért?”.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a gyermekvédelmi törvény szigorítása.
Idén már 444 új büntetőeljárás kezdődött gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények miatt.
Több előterjesztéstől is tárgyal ma az Országgyűlés, amelyek közül két javaslat is érinti az állampolgárok mindennapjait.
A fideszes országgyűlési képviselő szerint Magyar Péter pontosan olyan, mint Márki-Zay Péter.
Ha a volt államtitkár erről tudomást szerzett volna, akkor azonnal jelezte volna az Országgyűlés mentelmi bizottságának – fogalmazott Papp Gábor.
A Mi Hazánk a sorkötelezettség visszaállítása mellett érvelt a Parlamentben.
Első ránézésre távolabbra áll a NER-től, mint a minden törvényt készségesen aláíró Schmitt Pál, a korábban fideszes fülbevalót viselő Novák Katalin.
„A kormánynál és nálam is pedofiloknak nem volt, nincs és nem is lesz kegyelem” – szögeztel le ismét a miniszterelnök a parlamentben.
A nagykövet ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy még nem rendeződtek az amerikai-magyar kapcsolatok.
Egyedül a Mi Hazánk képviselői nem támogatták a döntést.
A miniszterelnök szerint az, aki a grúzokat patkányoknak nevezte, annak nem állnak fel a parlamentben.
Új köztársasági elnököt választott a Tisztelt Ház.
Kezdődik a parlament tavaszi ülésszaka, felkészül Sulyok Tamás.
Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke jelenleg az egyetlen köztársasági elnök-jelölt.
Az ellenzéki pártok ezúttal nem állítanak közös jelöltet.
A Novák Katalin helyébe ideiglenesen lépő Kövér Lászlót Lezsák Sándor helyettesítheti majd házelnöki posztján.