Kétségbeesett szülők, kétes gyógymódok

2010. augusztus 18. 08:28

Miközben az állami korai fejlesztő intézmények forráshiányosak és teljesen telítettek, nem hirdetik magukat és nehéz is a bekerülés, addig a jól menő privát fejlesztők színes reklámjai mindenütt ott vannak.

2010. augusztus 18. 08:28
„A gyerek minden gondját-baját megoldó gyógymasszázs, terápiás lovaglás tíz-és százezrekért, vagy akár delfinnel úszás Floridában milliókért - az elmúlt években egy furcsa divathullám a fiatal, jellemzően inkább városi értelmiségi szülők körében egy egészen sajátos szubkultúrát, az ilyen-olyan felkészültségű szakemberek számára pedig egy nagyon szépen jövedelmező iparágat teremtett. A cél: a gyerek fejlődése és egészsége, valós, de sokszor csak vélt betegségeinek, lemaradásainak megszüntetése. Amire nincs az a pénz, amit a szülő elő ne teremtene. (...)

Miközben az állami korai fejlesztő intézmények forráshiányosak és teljesen telítettek, nem hirdetik magukat és nehéz is a bekerülés, addig a jól menő privát fejlesztők színes reklámjai mindenütt ott vannak, a gördülékenyebb ügymenet miatt pedig a szülők is szívesebben ajánlgatják ezeket egymásnak. A tapasztalatok szerint ráadásul a szülők általában egyszerre több helyre is hordják a gyerekeket fejlesztésekre, a koordinálatlan rendszer miatt pedig az állam jelentős összegeket veszít. A szülőket nem minden esetben tájékoztatják arról, hogy az adott magánszolgáltatás kap-e állami támogatást, így jellemzően az óradíj mellett a TB-kártyát is elkérik tőlük - így ugyanazért a szolgáltatásért kétszer kell fizetni: egyszer a szülőnek, egyszer az államnak. És akkor a számlaadásról még nem is beszéltünk... Az amúgy is felkapott magánszolgáltatásokat bizonyos esetekben ezek a nem éppen legális trükkök még jobb üzletté teszik. Ahogy a minőség-, úgy a pénzügyi ellenőrzés hiánya is károkat okoz.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
drienovác
2010. augusztus 18. 08:53
mindenki mindent megpróbál a családért, pláne a gyerekeiért, bizonyos értelemben az orvosok se tesznek mást, mint ameddig lehet, fosztogatják a rokonságot, pl alzheimeres apósomon is kipróbáltak valami méregdrága gyógyszert, amitől olyan agresszív lett, hogy még az ajtófélfával is összeverekedett szegény, viszont cserébe a betegség lefolyása sem lassult le, a leépülés folytatódott aztán, mikor nagy nehezen belátta a család többi tagja is, hogy jobb, ha nem szedi, mintha igen, legalább nyugi volt, és többször voltak világosabb pillanatai is, amíg végül teljesen el nem múltak, de legalább a fokozot agresszivitás nem borította ki a közvetlen környezetét ugyanez gyereknél hatványozottabban működik, a reménytelennek tűnő helyzetben minden szalmaszálba belekapaszkodik a szülő, legalább az egyik, és ez kiváló alkalom a teljes kifosztására, naná, hogy erre iparág épült ki
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!