Több bért, több megbecsülést a szociális munkásoknak!

2013. november 12. 12:56

Ma az boldogul, aki a hatalmat szolgálja. Nem az emberi érték, a munka, az érdem – a mérték.

2013. november 12. 12:56
Mesterházy Attila
Mesterházy Attila
Mesterhazyattila.hu

Ma a szociális szférában dolgozók kapják a legalacsonyabb bért az alkalmazottak közül. Ma kriminalizálja a főváros a hajléktanokat. Ma több mint 4 millióan élnek elszegényedve és égbekiáltó számok figyelmeztetnek ma az éhező gyerekek sorsára.

Ma van a szociális munka világnapja.

Ez a nap azokról szól, akik elesettek, akik emiatt segítségre szorulnak, és azokról, akik ebben őket segítik áldozatos munkájukkal. Ez a nap azokról szól, akiket megbecsülünk, akiket meg kellene becsülnie a társadalomnak és az államnak. Mert az állam feladata róluk és értük gondoskodni. Erre szívesen fordítjuk adóforintjainkat, erre kötelessége fordítania a kormánynak az adóforintjainkat.

Ma azt mondja a kormány jópár prominense, hogy amennyid van, annyit is érsz. Ma azt üzeni a regnáló rendszer, csak az keres többet, aki többet is dolgozik.

Mindannyian tudjuk, ezek mind hamis és torz tételmondatok. Van, aki éjt nappallá téve dolgozik, és mégsem tud megélni a fizetéséből, s még több munkát kell vállalnia. Mindenki jobban szeretne élni, de nem mindenkinek adatik meg erre a lehetősége. Mert azt látjuk, igazságtalan az a rendszer, amit az elmúlt három évben épített ki az Orbán-kormány.

Ma az boldogul, aki a hatalmat szolgálja. Nem az emberi érték, a munka, az érdem – a mérték.

Ma szeretnénk azokhoz szólni, akiket a mostani hatalom nem becsül meg. Ők – többek között – a szociális munkások. Munkájuk fontos nekünk, rokonainknak, közösségünknek és az egész társadalomnak. Tisztességes bért, tiszteletet és elismerést érdemelnek. Köszöntjük őket.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsolt75
2013. november 12. 23:30
Huszadikán meg a zenebarátok világnapja lesz. Remélhetőleg addigra Ferivel meg Gordonnal együtt siránkozhattok az elnyomott, kisemmizett gerendáspetik sorsán, majd záróakkordként elénekelhetitek az intercucit...
tetigi
2013. november 12. 17:16
Persze, Attika! Volt már ilyen: "Hatalmat, húst a dolgozóknak!" (Mégsem értettük, miért kellett a Nagyagyámnak már hajnali 6-kor sort fognia a hentesnél, hogy megvegye a vasárnapi húsadagunkat).
kjkj945
2013. november 12. 16:48
Mesélj csak mibúl??? államosítod az offshoreba kivitt ellopott zsét?? Elveszed a milliárdosoktól?? Ennél már csak az jobb szöveg, minden magyar állampolgárnak 500 e ft/hó fizetést!!!
GV0917
2013. november 12. 16:44
Mesterházy előkapja a Katalógust és minden napra egy mesét mond, mint Rémusz bácsi a TV-ben egy-egy foglalkozásról!Ügyelve rá, hogy magát félelem és gáncs nélküli lovagnak tüntesse fel ,mint volt a híres Bayard- az utolsó lovag! (tehát erre már 0 eséllyel pályázol. ) A-tól-altatóorvos ........... .......... ......... Zs-ig zsindelyhasogató
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!