Igazat adott a bíróság Molnár Oszkárnak

2011. május 19. 16:51

A Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte az edelényi polgármestert a „gumikalapács-ügyben” elmarasztaló határozatot.

2011. május 19. 16:51

Hatályon kívül helyezte a Legfelsőbb Bíróság azt a határozatot, amelyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) még 2009 szeptemberében elmarasztalta Molnár Oszkárt, Edelény független polgármesterét. Az ügy előzménye az volt, hogy két évvel ezelőtt egy testületi ülésen a polgármester annak a véleményének adott hangot, hogy bizonyos településeken terhes asszonyok szándékosan ártanak magzatuknak.

Miután a Fővárosi Bíróság elutasította a  jogorvoslat iránti kérelmét, Molnár Oszkár a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, amely most az mondta ki: nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata azért volt jogszabálysértő, mert a polgármester nyilatkozata nem tartozott az egyenlő bánásmódról szóló törvény hatálya alá.

A Legfelsőbb Bíróság a jogsértést megállapító EBH-határozatot és az azt tévesen törvényesnek minősítő jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte. Emellett kötelezte az EBH-t, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 40 ezer forint elsőfokú és 30 ezer forint felülvizsgálati eljárási költséget.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2011. május 20. 10:20
Az egész ország tudta, az Oszinak van igaza, mért kellett akkor erről pört tartani? Ügyvédeknek, bíráknak is kell valamiből élni.
hazafi40
2011. május 19. 22:41
Két diplomám van, az egyik ezek közül a jogi. De megpróbálom a te szerény szellemi színvonaladon és sablonokhoz szokott, minden más nézetrendszerrel szenben előítéletes gondolkodásod ellenére is elmagyarázni, hogy miről írtam. "Az ügy előzménye az volt, hogy két évvel ezelőtt egy testületi ülésen a polgármester annak a véleményének adott hangot, hogy bizonyos településeken terhes asszonyok szándékosan ártanak magzatuknak." Tehát Molnár Oszkár megfogalmazott egy véleményt. Ezt a véleményét többen osztották a cigányok között is. Ennek hangot is adtak. Őket nem zaklatta az EBH. legalább is nem tudunk róla. Több cigányasszony maga ismerte el, hogy ez nemcsak vélemény, de tény is és ő maga is ezt tette. Amennyiben csak egy is elismerte, hogy a gumikalapácsos történet igaz az már tény,legfeljebb nem terhes asszonyokról, hanem egy terhes asszonyról volna szó, de többen ismerték el, tehát a terhes asszonyok kitétel is megállja a helyét. Azaz Molnár Oszkár véleménye helytálló, ergo igaza van. Tényekkel kár vitatkozni. Pont. Attól, hogy a te elmédben klisék és sablonok vannak és így gondolkodsz. (Pl. aki a cigányokról beszél és nem azzal a klisével, hogy "az ártatlan,elnyomott,kirekesztett,kisebbségiek,akiket a csúnya,náci, rasszista magyarok üldöznek" és ehhez hasonló baromságok, akkor az rasszista. ) Ez egy ördögi kör,amiből nehéz kitörni, de nem lehetetlen és ha kicsit körülnéznél a nagy magyar valóságban, akkor felhagynál ezzel az ostoba előítéletes, sablonos gondolkodással. Bár nagyon nehéz egy sablonos, beszűkült gondolkodást megváltoztatni, de próbáld meg! Talán sikerülhet még neked is. Ami pedig "A per nem arra vonatkozott,hogy igazat mondott e,hanem hogy az őt elítélő ítélet jogszerűtlen volt.Nem tudom,szerényebb szellemi képességgel fel tudod e dolgozni a két dolog közti különbséget?" szösszenetedet illeti. Mint már említettem jogász is vagyok, ergo tökéletesen értem, hogy az Lfb. ítélete miről szól. Elmeszelte az EBH-t, mert ez a szerv olyan döntést hozott, ami nem tartozott a hatáskörébe, tehát nyilván jogszabálysértő volt a döntése, így az Lfb természetesen hatályon kívül helyezte a másodfokú ítéletet. Tehát Molnár Oszkár pert nyert és az Lfb. így igazat adott Molnárnak, abban a tekintetben, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményeit, ugyanis Molnár ezt is állította! Ennél fogva ebben is igaza volt! Tehát a mandíner cikk címe is helytálló. Ami a "Csakhogy,azért mert pár ember ilyet tesz,az ő tettüket kivetíteni egy egész etnikai csoportra,az már ne igazán helyénvaló(normális emberek közt legalábbis....nyilván rasszisták körében ez elfogadott).Persze,jöhetsz azzal,hogy te tudni véled,mert hallottad,meg olvastad,hogy "debezzegacigányoknálszázszorgyakoribb". Képzeld,pl. Magyarországon a gyermeküket meggyilkoló anyákról is azt tartaná a legtöbb ember,hogy iskolázatlan,primitív(és tutibiztos még cigány is).Pedig egyáltalán nem így van.És senki nem mondja,hogy a csecsemőgyilkolás az magyar szokás.Pedig a M. Oszkár féle felfogás szerint lehetne...hiszen rengeteg esetről tudunk,sőt,rengeteg magyar anya beismerte,hogy ilyet tett." szösszenetet illeti: Igazad volna, ha nem általánosítanál uyganúgy, mint akiket ezzel vádolsz. Molnár Oszkár nem vetítette ki az egész cigányságra a gumikalapácsos történetet, hanem azon véleményét fogalmazta meg, hogy egy bizonyos településen a terhes cigáynasszonyok ártanak a magzatuknak. Ezt pedig ahogy már többször leírtam, többen közülük be is ismerték. A szöveg többi része már megbocsáss, de egy véleményvihar, amit nem kommentálnék. Összegezve a fentieket: 1. Molnárnak igaza van, mert ami a véleméyne, az egyben tény is, ugyan is több terhes vagy valaha terhes cigányasszony is ezt állította. 2. Molnárnak igaza van, mert az Lfb is megállapította, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét,mert véleménye nem tartozott az egyenlő bánásmódról szóló törvény hatálya alá. 3. Te sablonokban, klisékben, panelekben gondolkodsz, ami viszont megváltoztatható csak egy kicsit nyitottabbnak kell lenni a világra és mások nézeteire, no meg főleg a valóságra és a VALÓS társadalmi problémákra. (Természetesen ez az én véleményem, ami szintén nem tartozik az egyenlő bánásmód törvény hatálya alá.). 4.Ezen kívül, hogy finom legyek korábbi írásaidból "enyhe" magyarellensség árad. Vagy az nem bűn? Csak a rasszizmus? Ugye azért a magyar is ember? Nem csak a cigány avagy roma?
hazafi40
2011. május 19. 22:40

Magyaros_Vajrém
2011. május 19. 21:54
A hangzatos, ám dezinformáló cím mögül éppen a lényeg hiányzik. Hol vannak a magzatukat szándékosan károsító nők elleni feljelentések, rendőrségi eljárások? Ez így csak nagyhangú, üres süketelés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!