Rovásírásos helységnévtáblákat állítanak a Felvidéken

2012. október 10. 13:53

Több rovásírásos helységnévtáblát helyezett ki a Csallóközben egy felvidéki magyar civil szervezet, a Csenkey baranta csapat, amelynek tagjai kezdeményezésükkel a jövőben az ország más régióiban is szeretnének megjelenni.

2012. október 10. 13:53

Molnár Attila, a Csenkey baranta csapat vezetője az MTI-nek nyilatkozva a kezdeményezésről azt mondta: az első rovásírásos helységnévtáblákat Csenkén, Vajasvatán és Csörgén helyezték el, majd legutóbb 5 másik településen, Illésházán, Tonkházán, Kismagyaron, Bélvatán és Rónyán jelentek meg az új táblák. A civil kezdeményezés célja az ősi magyar kultúra egyes elemeinek megismertetése és népszerűsítése volt, amelyre Molnár Attila szerint annál inkább is szükség van, mert sajnos a Felvidéken a saját kultúrától való elidegenedés jelenségének nem egy példája figyelhető meg. A kezdeményezés ötletgazdája szerint legfőbb céljuk, hogy visszavezessék az embereket a gyökereikhez. „Találjunk önmagunkra, hogy ne szappanoperákon, hanem néptáncon, népdalon, népzenén nőjenek fel a gyerekeink” – hangoztatta Molnár Attila, aki szerint bár eleinte akadtak félelmek a kezdeményezés végül pozitív fogadtatásra talált a helyi közösségekben.

A rovásírásos helységnévtáblák kihelyezését a civil kezdeményezés az egyes települések tulajdonában vagy kezelése alá tartozó területeken a helyi önkormányzatokkal együttműködve, részben saját forrásokból valósította meg. „Gyűjtést nem rendeztünk a táblákra, hanem olyan helyi vállalkozókat és magánszemélyeket szólítottunk meg, akik szintén felvállalták a kezdeményezés céljait” – jegyezte meg a Csenkey barantások vezetője. Elmondta: terveikben szerepel, hogy idővel az összes csallóközi településen legyen rovásírásos helységnévtábla, a későbbiekben pedig a Felvidék többi régiójában is megjelenjenek a rovásírásos helységnév megjelölések. „Ha minden jól megy és kezdeményezésünk az önkormányzatok részéről is pozitív válaszra talál még október folyamán újabb táblákat helyezünk ki a Csallóközben, novemberben pedig a Bodrogközben” – fejtette ki Molnár Attila.

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blue11
2012. október 11. 19:15
Előre kellene haladni, nem a múltba vissza. Mi értelme? Ez csak a múltba menekülés, mintha akkor megoldódnának a mai idők problémái...
Syren
2012. október 10. 17:14
5 csillagos sztori: A jobbikos képviselő se tudta elolvasni a rovásírást http://hvg.hu/itthon/20111004_jobbik_nagykoros_rovasiras
Syren
2012. október 10. 17:00
Ki tudja, hogy nem cserélték-e össze a helységnévtáblákat??? Kevés szittya ember van, aki el tudja ezeket olvasni. :D És vajon hányan lehetnek a "gyökereikhez visszavezetett emberek" közül, akik balról jobbra próbálják majd kibetűzni településük nevét? :)
eteterezs
2012. október 10. 16:28
Hogy ennyire ráérnek, és ilyenre van pénzük, idejük, energiájuk... nem semmi. ilyen "válságos időkben" minek kell ilyet csinálni?! érdekes..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!