Velencei Bizottság: Jogszerű a közterületeken való életvitelszerű ottlakás tiltása

2013. április 27. 14:01

A European Voice honlapján a strasbourgi Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése illetékes bizottságának döntéséről ír – amely azt javasolta a héten, hogy a közgyűlés helyezze monitoring eljárás alá Magyarországot. Az EUObserver című hírportál beszámolójában pedig a hajléktalanokért tevékenykedő országos szervezetek európai szövetségének elnöke bírálta a Velencei Bizottságot, mert az tudomása szerint nem talált kivetnivalót a hajléktalanokkal kapcsolatos magyar alkotmányos szabályozásban.

2013. április 27. 14:01

A „Fricska a magyar jogi változásoknak” című írásban az European Voice honlapján Andrew Gardner azt írja, hogy Magyarország egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy az első olyan uniós tagállammá váljon, amelyet különleges megfigyelés alá helyeznek. A monitoring bizottság észrevételei közül a brit szerző azt a bírálatot emeli ki, hogy a magyar alaptörvényt „sietős és homályos módon” fogadták el, és „nem a magyar társadalom politikai erőinek lehető legszélesebb konszenzusával”. A cikk azt is ismerteti, hogy a bizottság szerint árthat a demokratikus elveknek az, hogy szerintük túl sok kérdést szabályoznak sarkalatos törvények vagy kétharmados előírások.

A monitoring bizottság által elfogadott jelentést a parlamenti közgyűlés vezetősége is megtárgyalja, és várhatóan júniusban a plenáris ülés elé kerül. Mindazonáltal a bizottsági szavazás szorossága miatt a cikk szerzője úgy véli, egyáltalán nem biztos, hogy a jelentés elnyeri majd a közgyűlés többségének támogatását, majd tudatja, hogy Nagy-Britannia és Olaszország ellen is javasoltak már monitoring eljárást, de azt sem támogatta az ET parlamenti közgyűlése, viszont a szervezet 10 tagállama ellen van folyamatban jelenleg ilyen eljárás.

Gardner emellett ismerteti, hogy Magyarország az alkotmányos változások három másik, „potenciálisan fontosabb” értékelésére is vár. Egyrészt az Európai Parlament is vizsgálja a jogi reformokat, amit Gardner szerint az ET-bizottsághoz hasonlóan „szintén politikusok” végeznek. Másrészt az ET Velencei Bizottsága június közepén ismerteti majd az alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos állásfoglalását, és az Európai Bizottság is vizsgálja az alkotmánymódosítást, amely egyelőre csak annyit közölt, hogy „súlyos aggályai” vannak, de nem tudatta, mikor zárul le a vizsgálat, és mikor közlik annak eredményét.

Freek Spinnewijn, a hajléktalanokért tevékenykedő országos szervezetek európai szövetségének elnöke az EUObserver című, uniós kérdésekkel foglalkozó hírportál beszámolója szerint bírálta a Velencei Bizottságot, mert az tudomása szerint nem talál kivetnivalót a hajléktalanokkal kapcsolatos magyar alkotmányos szabályozásban. „Egészen megdöbbentőnek találjuk, hogy a Velencei Bizottság arra a következtetésre jutott, teljesen rendben van a hajléktalanokat közterületen kriminalizáló magyar alkotmánymódosítás” – idézte a brüsszeli székhelyű szövetség vezetőjét az EUObserver.

Az EUObserver szerint a Velencei Bizottság egyik „technikai jellegű feljegyzése” értelmében a magyar alkotmány nem kriminalizálja a hajléktalanokat, és nem is tartalmaz általános tilalmat. Magyarországnak joga van korlátoznia a közterületen lakást a közrendre, a közbiztonságra, és a közegészségügyre tekintettel, illetve a kulturális értékek megvédése érdekében – ismertette az EUObserver a Velencei Bizottság „technikai jellegű” iratának a tartalmát. A jogi testület eszerint úgy véli, valószínűleg jogszerű, ha megtiltják a budapesti metró- és vasútállomásokon vagy az Országház környékén az állandó jellegű, életvitelszerű ottlakást. Az már nem lenne rendben, ha „kulturális értékeket nélkülöző lakott területen” tiltanák meg a közterületen életvitelszerűen tartózkodást – folytatódott az EUObserver ismertetése a Velencei Bizottság feljegyzéséről.

Spinnewijn minderre reagálva azt mondta az EUObservernek: a Velencei Bizottság egy „archaikus szemlélet” jegyében értelmezi a kulturális értékek fogalmát, és a helyzet egészen egyszerűen az, hogy nincs elég szálláshely Budapesten, emberek arra kényszerülnek, hogy az utcán lakjanak, és természetes módon gyűlnek össze olyan védett helyeken, mint amilyen a pályaudvar. A hajléktalanügyi aktivista szerint a jelek arra mutatnak, hogy a hajléktalanoknak csak az elhagyatott helyeken való tartózkodást kívánják megengedni.

Összesen 34 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pityesz74
2013. április 28. 13:22
Muhaha. Ismét egy ballibsi pofára esés?
OberEnnsinnen
2013. április 28. 11:55
A magyar kormánynak mindenféle náci-bolsi atombombázást, fékek-ellensúlyozást, demokráciázást csípőből vissza kell utasítani, a jog, s csak a jogi megközelítések alapján szabad tárgyalnia.
GV0917
2013. április 27. 16:14
Förmedvény. "sietősen,elhamarkodva, nem a társadalom legszélesebb véleményével"! Itt megálljunk! Mióta kritériuma egy alkotmányanak,hogy hány perc,hány óra, hány nap, hány hét, hány hónap- hány év alatt kell elkészülnie az Alkotmánynak?????A magyar Alkotmány az Aranybulla első kiadásával megkezdődött, de csak az 1500-as évek elejére lett készen.Akkor is lemaradt a királyi kihírdetéstől,tehát ezen a néven,nem lehetett Alkotmány, csak a jólismert Hármas Könyv. A magyar Törvények gyűjteménye.A Sztálini alkotmány már jóval kevesebb idő alatt készült el.Hiszen csak fordítói munkán múlott! A '89-es Alkotmány "láthatatlanná "vált. Ráadásul a kutya sem kérdezte meg a "Velencei Bízottság" tudorait,mivel akkor még észbe sem volta tagság. Ugyan úgy nem pofázott bele a sok senki által nem választott kontár,akik úgy bőgnek most,mint az orwelli birkák! Másokik felháborító eset: Ugyan azok mennek most panaszra uraik elé, akik TÖRVÉNYESSÉ TETTÉK,hogy alkotmányozni csak 2/3-os többséggel lehet!Bizony köztük van a totemállat is(turul-sólyom)Nektek olcsójános nímandok a 4/5ö-s többség sem volna elég,mert Kovács János hályogkovács bácsi véleményét nem kértétek ki Nagybuznyákon! Itt ma minden outsieder alkotmányjogász és demokrata. Csak a TÖBBSÉGNEK NEM LEHET JOGA? AKKOR KI A DEMOKRATA?
kjkj945
2013. április 27. 15:39
És a teljes ejuuuuu mikor jön rá, hogy amit a magyarok csinálnak az nem is olyan rossz??? Csak nem szabad a spiclik hazaárulók országlejáratók kiemeléseire hivatkozni!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!