Jobbik: Önkormányzati épület eladásából adakozik Rogán

2014. június 17. 15:45

A Jobbik szerint az V. kerületi önkormányzat meglepően alacsony áron értékesített egy épületet a Bazilika szomszédságában egy baloldali érdekeltségbe tartozó cégnek. Az adásvételről ugyanazon az ülésen döntöttek a képviselők, mint amelyen a nyugdíjasok részére fizetendő egyszeri tízezer forintos támogatást is megszavazták.

2014. június 17. 15:45

Alamizsnát oszt Rogán Antal a Belváros vagyonának feléléséből – tudatta közleményben a jobbikos Hegedűs Lorántné. A politikus azt írta: ugyanazon a testületi ülésen, ahol arról döntöttek a belvárosi képviselők, hogy fejenként tízezer forintos támogatásban részesítik a nyugdíjasokat, egyúttal napirendre került egy Szent István téri műemlék épület elidegenítése is. A Jobbik szerint az egykor nagy múltú iskolának helyt adó, a Bazilika tőszomszédságában található ingatlant meglepően alacsony áron értékesítette az önkormányzat egy romániai érdekeltségű cégnek, a nemrégiben elhunyt Mudura Sándorhoz köthető Ramexa Zrt.-nek, amelynek tulajdonosi köre nemcsak a hazai baloldalhoz kötődő jó viszonyáról, offshore érdekeltségeiről, de bűncselekménygyanús ügyleteiről is híres.

A vitatható indokoltságú ingatlanértékesítésből származó bevétel egyértelműen a belvárosi önkormányzat működési kiadásait hivatott fedezni, azaz a vagyonfelélés klasszikus esetével állnak szemben – mutatott rá, hozzátéve: ha már ily módon jelentős forráshoz jutott az önkormányzat – fel kell tenni a kérdést: miért csak tízezer forinttal támogatja a helyi nyugdíjasokat. A közösség vagyonának eladásából ennek akár tízszeresére is futotta volna - írta Hegedűs Lorántné.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ángyán Páván
2014. június 17. 23:27
Ebben az épületben is valamelyik Jobbikos elvtársnak lehet kávéháza, amire százötven millát költött.
A_Haza Bölcse
2014. június 17. 16:28
szegény belvárosi nyugdíjasoknak különösen égető szükségük lehet arra tíz ropira
3M..
2014. június 17. 16:09
Ez a Rogán sem egy Széchenyi. Egy fillért sem a sajátjából. Csak a közösből. Az a harácsoló fajta. Szebb Jövőt!
kukagyerek
2014. június 17. 16:09
Rogán Négyzetméter Antal
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!