Jól keresett az Eiffel Palace a jegybankkal kötött üzleten

2014. szeptember 15. 11:58

Az Eiffel Palace Kft. ötmillió euróért vette meg és huszonötmillióért újította fel, majd tizenötmillióval drágábban, 45,3 millió euróért adta el a jegybanknak az Eiffel Palace irodaházat – derül ki az Átlátszó által közzétett iratokból. Az adásvételi szerződést Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája készítette.

2014. szeptember 15. 11:58

Nagyjából 15 millió eurót, azaz 4,5 milliárd forintot keresett az Eiffel Palace Kft. azon, hogy eladta az Eiffel Palace irodaházat a jegybanknak. Az offshore hátterű cég 5,1 millió euróért vette meg a felújítandó épületet, majd további 25 milliót költött rá. Ezt követően 45,3 millió euróért adta el a Magyar Nemzeti Banknak – írja az Átlátszó a birtokába került és a honlapon közzétett szerződés- és számlaösszesítő adatbázisra hivatkozva.

A jegybank a KPMG értékbecslésére hivatkozva állította azt korábban, hogy arányos árat fizettek az épületért. Ebben az értékbecslésben azonban a piaci érték helyett az úgynevezett befektetési értékkel számoltak, amely nem csak, hogy szubjektív értékelési módszer, de a jogszabályok ki is zárják ezt a magyarországi ingatlanértékelés tekintetében.

Az Eiffel Palace Kft. tulajdonosai egyébként a Kis-Antillákon, illetve Cipruson bejegyzett cégek.

Az Átlátszó által igényelt iratokból az is kiderült, hogy az ingatlanra vonatkozó adásvételi szerződést Trócsányi László igazságügyi miniszter ügyvédi irodája készítette. A miniszter ugyan kinevezése óta szünetelteti ügyvédi tevékenységét, de tulajdonrészét az irodában megtartotta.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2014. szeptember 15. 20:02
Matolcsy is megmondta, hogy ez egy jó üzlet, csak azt nem tette hozzá, hogy kinek.
Übermayer
2014. szeptember 15. 16:31
az átlátszó elemzés elég gáz, ugyanis az MNB nem egy felújított üres házat vett, hanem egy pénztermelő bérirodaházat, ahol igenis releváns a befektetési ingatlanbecslés
A helység galagonya
2014. szeptember 15. 15:40
Szemre olyan, mint a moszkvai kereskedelmi kirendeltség. Mikor viszik Matolcsyt vezetőszáron?
kukagyerek
2014. szeptember 15. 12:36
Mutyi ország !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!