LMP: Az ORÖ-nél nyoma veszett egy 26 millióért rendelt tanulmánynak

2015. június 16. 16:50

Az Országos Roma Önkormányzathoz köthető visszaélésekről tartott sajtótájékoztatót két LMP-s, Hadházy Ákos és Ikotity István – számolt be az Index. A politikusoknak perelniük kellett a kisebbségi önkormányzattól igényelt adatokért, és most nyilvánosságra hozták, amit találtak. Lázár Jánostól várják Farkas Flórián menesztését.

2015. június 16. 16:50

Nincs meg egy tanulmány, amit az Országos Roma Önkormányzat papíron 26 millió forintért rendelt meg a Híd a munka világába elnevezésű foglalkoztatási programhoz. Az adatigénylés kapcsán lefolytatott bírósági tárgyaláson azt mondták, igazából nem is tudnak a tanulmányról, de keresik. Erről és még több más gyanús körülményről szólt az LMP-s Ikotity István és Hadházy Ákos sajtótájékoztatója, melyről az Index ír

A politikusok olyan információkat ismertettek, amiket sikertelen közérdekű adatigénylést követően bírósági úton szereztek, illetve amiket az Emmi a botrány kirobbanása után lefolytatott vizsgálatának jelentésében találtak. Azt külön furcsállják, hogy a vizsgálat nem terjedt ki minden olyan részletre, ahol visszaélés gyanúja merülhet fel, pusztán szúrópróbaszerű volt. 

A Híd a munka világába programmal összefüggésben legalább 16,5 millió forint értékben kerültek elő teljesítetlen számlák, valamint túlszámlázások, illetve a már említett, rejtélyes toborzási tanulmány hiánya. Egy másik tanulmány pedig 10 millióba került és  irodaberendezési tanácsokat tartalmaz.

Az önkormányzat körüli másik gyanús gócpont az ORÖ által üzemeltetett Dr. Hegedűs T. András Szakiskola, ahol  az intézmény átvételét követően megduplázták a tanulók száma szerint lehívott normatívát, miközben ugyanannyi nebulójuk volt. Ezen kívül más súlyos hiányosságok és jogsértések is kiderültek egy kormányhivatali ellenőrzés eredményeként.

Hadházy emlékeztetett Lázár János azon kijelentésére, miszerint ha bebizonyosodik, hogy Farkas Flórián jogsértéseket követett el, elmozdítják miniszterelnöki biztosi pozíciójából.

 

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2015. június 17. 11:56
"Az ORÖ-nél nyoma veszett egy 26 millióért rendelt tanulmánynak" ....................... Valamelyik orbán-csókos ráizgult! Okosodni akart a cimbi!
csuka
2015. június 17. 11:04
A FIDESZ-ben nyoma veszett a gerincnek.
2015. június 16. 20:10
Ez máris ráégett a kormányra. Ettől a rosszarcútól minél előbb szabadulni kellene, és átadni a büntetés végrehajtási intézet valamelyik bázisának!
yanoo
2015. június 16. 19:40
Most meg kéne lepődni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!