Tárki: Folytatódik a kormánypártok erősödése

2017. október 26. 16:20

A Fidesz-KDNP népszerűsége növekszik, míg az ellenzéki pártok helyzete stagnálással vagy enyhe gyengüléssel jellemezhető – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. csütörtökön közzétett adataiból.

2017. október 26. 16:20

Ősszel is folytatódott a Fidesz-KDNP elmúlt bő két évét jellemző erősödése, míg az ellenzéki pártok népszerűsége lényegében stagnált – derül ki a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. októberi kutatásának adataiból. Az intézet honlapján csütörtökön közzétett adatok szerint a Tárki legutóbbi, júliusi kutatása óta folytatódott a 2015 nyarától megfigyelhető trend, amely alapvetően a kormánypártok erősödésével és az ellenzéki pártok stagnálásával vagy enyhe gyengülésével jellemezhető.

Hangsúlyozták: a migrációs hullám két évvel ezelőtti csúcsához képest, ingadozások mellett ugyan, de a Fidesz-KDNP a teljes népességen belül 17 százalékponttal, a pártválasztók körében pedig 20 százalékponttal növelte táborát 2015 júliusa és 2017 októbere között. A kormánypártok nem annyira az ellenzéki pártok támogatóinak elcsábításával erősödnek, mint inkább a bizonytalanok közül, hiszen a Fideszen kívüli összes párt népszerűsége lényegében változatlan vagy csak kismértékű gyengülésük figyelhető meg – fűzték hozzá.

Az elmúlt negyedévre kitérve közölték: a teljes népesség körében a Fidesz-KDNP tábora a júliusi 35 százalék után 39 százalékra, a pártválasztók között pedig 55 százalékról 59 százalékra nőtt. A továbbra is második Jobbik népszerűsége a teljes népességen belül lényegében nem változott, júliusban 11, októberben pedig 10 százalék volt, míg a pártválasztóknál 17 százalék után 15 százalékon áll. Hasonlóan változatlan a harmadik MSZP támogatottsága is, a teljes népességet tekintve a nyári 7 százalék után ősszel 8 százalékon, a pártválasztóknál pedig 11 százalék után 12 százalékon állnak a szocialisták.

Azt írták, a többi ellenzéki pártnál is ugyanez a mozdulatlanság jellemezte az elmúlt negyedévet: a Demokratikus Koalíció (DK) a teljes népességen belül júliusban és októberben egyaránt 3 százalékot, a pártválasztók körében pedig mindkét hónapban 5 százalékot ért el. Az LMP a teljes népességen belül 2 százalék után jelenleg 3 százalékon áll, a pártválasztók körében pedig 3 százalék után 4 százalékon. Az Együtt mindkét hónapban 1 százalékot ért el a teljes népesség és a pártválasztók között is, a Párbeszéd tábora pedig továbbra sem éri el az 1 százalékot a teljes népességben belül, a pártválasztók között pedig a júliusi 1 százalék alá süllyedt októberre. A Momentum szavazótábora a teljes népességen belül 2 százalékról 1 százalékra, a pártválasztók körében pedig 3 százalékról 2 százalékra változott.

A Tárki tudatta azt is: az elmúlt negyedévben a pártot nem választók aránya sem változott érdemben, júliusban és októberben is egyaránt a választók bő harmada, 36 illetve 34 százaléka nem tudott választani a jelenlegi pártok közül, vagy nem nevezte meg választott pártját. Az adatfelvételt október 13-21. között készítették 1017 ember személyes megkérdezésével. A véletlen minta reprezentálja az ország felnőtt lakosságát.

(MTI)

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
terra
2017. október 26. 21:32
A Fideszt szerintem felül mérték. Egy viszont biztos, döglődik a Gyurcsány-projekt. A Jobbik gyengült, az LMP a kiesés szélén, az MSZP pedig az istennek sem akar gyengülni tovább. Nem lesz ez így jó Ferkó... :)
1120
2017. október 26. 19:51
A Tárki szerint tehát az LMP be sem jutna a Parlamentbe, miközben a Fidesz a pártválasztók körében 59%-on áll. Ez nem is kétharmad. Ez háromnegyed (vagy négyötöd). Azért emlékeztetőül: 2002-ben az exit pollok alapján (!!!) a Tárki 46%-ot adott a Fidesznek, míg az MSZP-nek 38%-ot. A szavazatok összeszámlálása után kiderült, hogy 1 százalékponttal az MSZP nyert. Ekkorát tévedni (9 SZÁZALÉKPONT!!!) egy exit poll mérésnél lehetetlenség. Ezt minden hozzáértő pontosan tudja. Én amúgy azt hittem, hogy már nincs is Tárki, vagy legalábbis pártpreferenciás mérésekkel már nem foglalkoznak egy ilyen kapitális blama után. Ezek szerint mégis. Nevetséges! http://www.median.hu/kepek/upload/2010-01/karacsony_lakatos_2006.pdf
Mindjárt
2017. október 26. 19:45
A fidesz csürhe most is Soros seggét nyalja. Az a rengeteg Soros plakát és hirdetés semmi más mint Soros seggnyalás.
Mindjárt
2017. október 26. 19:31
Mit mondott a kommunista Kádár diktatúra a diktatúra védelmét élvező Orbán családról: „A Fejér megyei Rendőr-főkapitányság állambiztonsági szervének Orbán Viktorról 1982. májusában készített környezettanulmányából: „…esetenként öntelt, beképzelt, rátarti magatartást tanúsít...társaihoz való viszonyában néha képmutató, érdek centrikusság jellemzi. Képességeit közepesre értékelik…ideáljai a szellemi foglalkozást gyakorlók, ezek közül is azok, akik nyilvánosan szerepelnek. Középiskolában KISZ-tag volt, társadalmi megbízatásait megelégedésre végezte. Intenzitása mindenkori érdekeinek függvénye. Tudati fejlődését pozitív irányban jelentősen elősegítette apja sokrétű társadalmi elfoglaltsága, MSZMP tagsága. Az iskolában szervezett nemzeti és nemzetközi ünnepekre tudatosan és rendszeresen készült, azokon részt vett. Összességében társadalmi rendszerünkhöz hű fiatalnak jellemzik.” Az állambiztonság számára különös garancia Viktor édesapjának, Orbán Győzőnek, a Kádár-rendszer őszinte és megbecsült hívének személye.” Forrás: https://kuruc.info/r/9/94946/ A Kádár diktatúra kegyeltjei és védettjei voltak ezek a hazaáruló tetvek!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!